Belföld

Orbán-beszéd: de mi lesz a választások után?

Politológusok szerint széles réteghez szólt Orbán Viktor.

A legkülönbözőbb hátérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében.

Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a kormányprogramból ismert pontokat igyekezett “kipipálni”, a beszéd alatt pedig olyan, korábban bevezetett szófordulatok köszöntek vissza, mint például a nemzeti együttműködés rendszere, míg újdonságként az “utópia” és a “valóság” fogalmak szolgálhattak.

Az utópiákkal való leszámolás gondolata egyébként illeszkedik a miniszterelnök által már eddig is hangoztatott “józan ész” politikájához – fűzte hozzá az elemző, aki szerint a “realitásokkal való szembenézés, a kijózanodás” hangsúlyozása egyfajta “finom hangolást, figyelmeztetést is jelenthet” az eltelt száz naptól csodát váró embereknek.

Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője úgy látja, hogy a kormányfői beszéd a legkülönbözőbb attitűdökkel rendelkező szavazók figyelmét is hatékonyan fel tudta kelteni, ugyanakkor retorikai teljesítményként elmaradt Orbán Viktor beszédeinek átlagos színvonalától.

A Progresszív Intézet munkatársa szerint az “igazán érdekes kérdés” az lesz, hogy a kormány hozzálát-e végre a “választók komoly tömegeinek érdeksérelmével járó nagy dolgok politikájához” is az önkormányzati választások után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik