Valóságként és képzetként a középkorban született Európa – írja Jacques Le Goff. A párizsi társadalomtudományi „magasiskola” (EHESS) emeritus professzora iskolateremtő egyéniség. A középkor-kutatás egyik legnagyobb nemzetközi szaktekintélye. Neki is köszönhető, hogy az utóbbi jó negyedszázadban módosult a középkorról a közvéleményben élő kép. Szakmunkái nagy példányszámban jelentek meg (a középkor nyugati civilizációjáról, értelmiségéről, a purgatórium születéséről, és így tovább). Némelyiket magyarra is lefordították.

Európa fogantatása, születése századokon át tartott. A hosszú tartamot kell tehát szem előtt tartania a történésznek, visszapillantva a IV. századig. Igaz – mondja Le Goff -, egyedül II. Pius pápának, a XV. században volt világos képe Európáról mint egységről. A szellemi áramlatok és történeti tények azonban már előbb és folyamatosan összekapcsolták a szeszélyes határok vonalai fölött a földrész lakóit mint egy civilizációs közösség alkotó személyeit. A személy „a racionális természet egyéniesült szubsztanciája” (naturae rationabilis individua substantia) – idézi a szerző Európa egyik „szellemi atyját”, a másfél ezer éve a filozófia vigasztalásáról értekező Boëthiust. E jegyben írja le, fogantatásától a XIII. századi városok és egyetemek „szép” Európáján át a XV. század végéig, elődünket, a középkori Európa ezer évét. Le Goff szerint Európa „megcsinálandó és kigondolandó”. Ehhez ajánlásokat nyújt a múlt. „Véletlen és emberi szabad akarat alkotja meg a jelent éppúgy, mint a folyamatosságot.”
L’Europe est-elle née au Moyen Age? Seuil, Párizs. • Német, angol, spanyol, olasz kiadás. • A magyar kiadás előkészületben • (Atlantisz, Budapest).
