Májusban két éve a legmagasabb volt az eurózóna inflációja: az árak – az Eurostat előzetes számítása szerint – 2,5 százalékkal emelkedtek a 12 hónappal korábbiakhoz képest. A drágulás egyetlen hónap alatt fél százalékponttal gyorsult; a fő ludas ebben (is) a drága olaj – véli a Financial Times -, ám a dohánytermékek és az egészségügyi szolgáltatások árszabályozása is szerepet játszott a megugrásban. Az elemzők arra számítanak, hogy az Európai Központi Bank a héten (lapzártánk után) megemeli az idei pénzromlásra vonatkozó, 1,8 százalékos előrejelzését. Tartani lehet attól, hogy a monetáris szigor a vártnál előbb veszi kezdetét, és a közös jegybank esetleg máris kemény árvisszafogó retorikába kezd.

Pedig az eurózóna még messze nem érte el a kívánt növekedési ütemet. Kétségtelen, hogy az év első hónapjaiban a GDP gyarapodása felgyorsult (ezen belül Németország a korábbi stagnálásból 0,7 százalékos növekedésre váltott), ám még mindig messze elmarad az amerikai és a japán gyarapodástól (lásd a grafikont). Spanyolországban, Finnországban és különösen Nagy-Britanniában mondható erőteljesnek (legalább 2,5 százalékosnak) a bővülés, az öreg kontinens központi részein (a magyar kivitel fő felvevőpiacán) viszont messze nem.
Ám a tengerentúlon is elbizonytalanodásról szólnak a hírek. Az infláció az Egyesült Államokban is jelentősen, 2,3 százalékra gyorsult áprilisban (az előző havi 1,7 százalékról). Igaz, az amerikai első negyedévi növekedésről a múlt héten kiadott adatok az első becsléseknél is jobb eredményt hoztak, az előző három hónaphoz viszonyított GDP-gyarapodás éves kivetítésben 4,4 százalékot tett ki. Ugyanakkor előbb a foglalkoztatási adatok, majd a múlt héten a fogyasztói bizalmi index esése csalódást keltett a piacokon. A michigani egyetem által mért index az áprilisi 94,2-ről 90,2 pontra esett, és végül is a dollár árfolyama az eurózóna inflációjának gyorsulása ellenére is hathetes mélypontig gyengült. A háttérben ott vannak a múlt héten valamelyest olcsóbbodó, de a hét végi szaúd-arábiai merénylet nyomán ismét felszökő olajárak, amelyek nyomása itt is, ott is fenyegeti a nagy nehezen megindult élénkülést.
