Sok hűhó nem semmiért

Ezekben a napokban II. Erzsébet királynő brit alattvalóinak zöme szinte kizárólag a Portugáliában zajló futball-Európa-bajnokságra figyel. Pedig akár Brüsszelre is vethetné vigyázó szemeit, ahol a jövőjét befolyásoló döntésekre készülnek ma kezdődő csúcstalálkozójukon az Európai Unió tagállamainak vezetői. Egyebek között több millió brit munkavállaló sztrájkhoz való joga függhet attól, hogy az állam- és kormányfők milyen formában hagyják jóvá az Alapvető Jogok Európai Chartáját, amely az elfogadására váró európai alkotmány egyik nagy vívmányának számít. A brit munkaadók egészen pontosan attól tartanak, hogy a munkabeszüntetéshez való jogot deklaráló szövegtervezet alapján az Európai Bíróság akár meg is semmisítheti azokat, a sztrájkjogot erősen korlátozó rendelkezéseket, amelyeket még Margaret Thatcher miniszterelnöksége idején iktattak törvénybe Nagy-Britanniában. Tony Blair munkáspárti kormánya éppen ezért – a munkaadók követelésére – úgy módosítaná a szöveget, hogy az kerek-perec kimondaná: a charta nem írhatja felül a nemzeti törvényeket.

Valéry Giscard d Estaing. Mennyi marad meg az elképzeléseiből?

Az állampolgári jogokat kodifikáló dokumentum státusának aláásására irányuló brit törekvést élesen elítéli John Monks, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) – amúgy brit nemzetiségű – főtitkára. Úgy véli, London igényeinek kielégítése egyet jelentene azzal, hogy az európai kormányok a munkavállalók érdekei elé helyezik az üzleti szféra érdekeit.

ELV ÉS PRAKTIKUM. A fentiek is jól érzékeltetik, hogy az EU-ban élő százmilliók számára korántsem közömbös, mi sül ki a kormányok között lassan egy éve tartó alkotmányos vitából. „Az alkotmány elvekről és nem gyakorlati lépésekről szól. Ám ha egy tagállam megsérti ezeket az elveket, bírósághoz lehet fordulni” – említ az ETUC főtitkára egy példát a Figyelőnek arra, mire is jó egy uniós alkotmány.

A 465 cikkből álló „EU-alaptörvény” nehéz jogi nyelvezete miatt nem kifejezetten élvezetes olvasmány, mégis voltak, akik önös érdekből „végignyálazták”. Így például a brit orvosi kamara képviselői is ezt tették, és amint a közegészségügyről szóló paragrafust elolvasták, azonnal a tettek mezejére léptek. A tervezet ugyanis az EU hatáskörébe utalt minden olyan „egészségre leselkedő komoly fenyegetés” elleni fellépést, amely egynél több tagállamot érint. Az orvosi kamaránál ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az unió nem csak a SARS és más kívülről érkező járványok kezelésére, illetve az összehangolt egészségügyi fellépés felügyeletére tart igényt, de a ráktól kezdve a cukorbetegség gyógyításáig mindenbe bele akar szólni.

Varsói kérdőjel Egy ideje már nem divatos a lengyel külpolitikai retorikában a „Nizza vagy halál!” felkiáltás – a 2000. decemberi nizzai megállapodásban foglalt szavazati arányok helyett az európai alkotmányban rögzítésre kerülő súlyok ügyében a kompromisszumkeresés vette át a harcias megközelítés helyét. Míg tavaly decemberben Varsó és Madrid vétóval akadályozta a számukra kedvezőtlennek, mert nem kellően „szolidárisnak” ítélt alkotmány elfogadását, most várhatólag egyikük részéről sem kell ilyen kemény ellenállásra számítani. A lengyel „igen” ennek ellenére nem vehető készpénznek. A félig már alighanem az akár nyár végén esedékes előrehozott otthoni parlamenti választásokban gondolkodó ügyvivő kormányfő, Marek Belka ugyan kijelentette: az országnak határozottan érdekében áll, hogy a június 17-18-i uniós csúcson elkerüljék a fiaskót, a szolidaritás elvének betartása azonban továbbra is prioritás a lengyel Európa-politikában. Azaz kompromisszum-kész fogadtatás híján Varsó kénytelen lesz ismét megvétózni az alkotmányt. „Eddig nem kaptunk egyértelmű választ a kompromisszumos javaslatainkra, pedig ezek részünkről több mint gesztusértékűek voltak” – nyilatkozta a Gazeta Wyborcza napilapnak Wodzimierz Cimoszewicz külügyminiszter. Javaslatai szerint Lengyelország három megoldást is hajlandó lenne elfogadni az Európai Unión belüli döntéshozatalra vonatkozó konfliktus feloldása érdekében. Az egyik lehet az intézményi rendszer reformjáról szóló döntés későbbre halasztása, és az alkotmány ezen passzus kivételével történő megszavazása. Elfogadnák akár az Európai Konvent elnöksége által kidolgozott szavazati rendszert is, ha a fontosabb kérdésekben Spanyolország és Lengyelország meghatározott ideig – valószínűleg 2012-ig – még a nizzai csúcson jóváhagyott rend szerint szavazhatna. Végül – és ez a javaslat tűnik a legelfogadhatóbbnak – Varsó elvben nem ellenezné a kettős többség elvét (egy-egy kérdés elfogadásához az „igennel” voksoló tagországoknak darabszámuk szerint és az általuk képviselt lakosságszám szerint is kétharmados többséget kellene alkotniuk), ám a szolidaritás elvének érvényesülése érdekében a döntéshozatalkor kisebbségben maradó országok vétójogot kapnának, amennyiben az unió lakosságának legalább 20 százalékát képviselik. Ez utóbbi lehetőséget Lengyelország konzultációs mechanizmusként képzeli el, s nem egyfajta eszközként az uniós döntések blokkolására. WISNIEWSKI ANNA

A Royal Dutch/Shell és a British Petroleum olajipari nagyvállalatoknak az a paragrafus szúrt szemet, amely uniós céllá tette az energiaellátási biztonság szavatolását. A gyanakvó cégek szerint ebből az következik, hogy az Európai Bizottság a „szent cél” érdekében gyakorlatilag rátehetné a kezét az északi-tengeri olajmezőkre. A tiltakozás mindenesetre hatásos lehetett, mert az EU ír soros elnöksége által köröztetett utolsó verzióból nemes egyszerűséggel kitörölték az energiapolitikára vonatkozó részt, annak ellenére, hogy abba korábban nem kevés energiát öltek az alkotmányos szerződést kidolgozó Európai Konvent tagjai.

A tekintélyes brit gazdasági hetilap, az Economist úgy tudja, az európai labdarúgó szövetség, az UEFA kitartó lobbizásának eredményeként került bele a szövegbe az a félmondat, amely elismeri a sport „különleges természetét, önszerveződésre való jogát és szociális, oktató jellegű funkcióját”. Az UEFA vezetői azért tartották szükségesnek a fenti rész beillesztését, mert – okulva abból, hogy a játékosok adásvételét az Európai Bizottság a sportszempontokat figyelmen kívül hagyva néhány éve egyszerűen a munkavállalók szabad áramlásának elve alapján szabályozta – attól tartottak, Brüsszel bele akar majd szólni a sportági szövetségek életébe is.

Az egyházaknak ettől nem kellett tartaniuk, hiszen a dokumentum leszögezi, hogy „az unió tiszteletben tartja, és nem sérti az egyházak és vallási közösségek jogállását a tagállamokban”. Belső életük és szabályaik tiszteletben tartása mellesleg sokak szerint valójában jóval fontosabb volt az egyházak számára, mint az, hogy az alkotmány előszava hivatkozzon-e Istenre, illetve Európa keresztény kulturális gyökereire, mely utóbbi felvetésről a tagállamok véleménye erősen megoszlott.

Az alkotmány egyik meghirdetett célja az EU demokratikus jellegének erősítése és nyitottságának, áttekinthetőségének a javítása volt. Az elfogadásra váró szöveg ezen a téren fel is mutat bizonyos eredményeket. Az unión belüli képviseleti demokrácia megerősödésének tekinthető, hogy 34-ről 70-re nő azoknak a kérdésköröknek a száma, amelyekben az Európai Parlament a Miniszteri Tanáccsal közösen hoz döntéseket. Először lesz arra is lehetőség az EU-ban, hogy egymillió, „jelentős számú” tagállamban élő polgár petícióval fordulhasson az Európai Bizottsághoz, hogy az törvényjavaslatot terjesszen elő valamilyen témában. A nemzeti parlamentek szintén nagyobb beleszólást kapnak az unió ügyeibe, amennyiben a nekik nem tetsző javaslatok átdolgozására kérhetik a bizottságot. Az alkotmány immár a közösségből való kilépést is lehetővé teszi, igaz meglehetősen körülményes procedúra árán.

HATÉKONYABBAN. Az összes eddigi uniós szerződést egybegyúró dokumentum másik nagy célja, hogy biztosítsa a kibővített EU működőképességét és javítsa a döntéshozatal hatékonyságát. Az intézményi kérdések szorosan összefüggnek a nemzeti befolyással és érdekérvényesítéssel, ezért nem meglepő, hogy éppen az ezekről folytatott vita késleltette a mai napig az alkotmány elfogadását. A tavaly decemberi fiaskó után – amikor is Lengyelország és Spanyolország vétója futtatta zátonyra az alkotmány ügyét – most sokkal kedvezőbbnek tűnik a csillagok állása, nem kis részben azért, mert már alighanem mindenkinek elege van a hosszúra nyúlt alkudozásból. (Varsó álláspontjáról lásd külön írásunkat.) A három legfontosabb politikai kérdés, amelyről az állam- és kormányfőknek a csütörtökön kezdődő csúcstalálkozón dűlőre kell jutni: a jelenlegi uniós szavazati rendszer átalakítása, az Európai Bizottság összetétele és a nemzeti vétójog alkalmazási területének további szűkítése.

Valéry Giscard d’Estaing, az uniós alkotmányt kidolgozó Európai Konvent elnöke soha nem titkolta, hogy művével a történelemkönyvek lapjaira szeretne kerülni. A konvent féle szöveget persze azóta a kormányok több lényeges ponton átírták és a gyorsan változó politikai realitások szintén kikezdhetik az időtállóságát. A végeredmény azonban így sem lebecsülendő. Elvégre 25, sőt Romániával, Bulgáriával és Törökországgal együtt 28 ország közös művéről van szó. Kissé kiforratlan, többeknek bizonyára kicsit savanyú, de legalább európai…