Miközben a politikusok folyamatosan vádolják egymást az állami kamattámogatású lakáshitelek kapcsán, a GKI Gazdaságkutató Rt. által nemrégiben közzétett elemzés pontos képet rajzol fel a dotáció élvezőiről, társadalmi és gazdasági hatásairól.
FÜGGETLEN VÁLTOZÓ. A 2000 és 2003 közötti időszakban felvett támogatott lakáshitelek körülményéről idén májusban készített reprezentatív felmérés eloszlatja például a gazdagpártiság téveszméjét, amelyet a szocialisták gyakorta vágnak a feltételrendszert kiagyaló Fidesz-politikusok fejéhez. A 2000 és 2003 közötti időszakra vonatkozó, reprezentatív minta alapján végzett felmérés szerint a lakosság mintegy 7 százaléka – összesen 270 ezer háztartás – vett fel ilyen kedvezményes kölcsönt, és a kutatás egyértelműen cáfolja, hogy zömében a vagyonosabb réteg képviselői éltek e kölcsön lehetőségével. Az sem igaz, hogy a hitelezési rendszerből a legalacsonyabb jövedelmi csoportok teljesen kiszorultak volna. A valóság az, hogy önmagában a hitel igénybevétele nem mutat kapcsolatot az egy főre jutó jövedelemmel. A támogatott kölcsön minden társadalmi csoporton segített a lakástulajdon megszerzésében.
A különböző anyagi helyzetűek által felvett hitelek nagysága azonban kétségkívül eltérő. A dotáció arányos volt a háztartások anyagi helyzetével, hiszen akinek több pénze volt, az értelemszerűen vaskosabb önerőt tudott felmutatni, így több hitelhez juthatott hozzá. A rendszer tehát társadalmi értelemben kontraszelektívnek mondható, ami viszont inkább a bankok által támasztott feltételekkel függ össze, semmint az állami támogatással.
A hitelek összege sem éppen arról árulkodik, hogy jellemzően a gazdagok további gyarapodását szolgálta volna az állami támogatás. Az átlagos kölcsön értéke ugyanis mindössze 3,6 millió forint volt: a mintában szereplők csaknem 70 százaléka ennyit, vagy ennél kisebb összeget igényelt. A kölcsön nagysága persze attól is függött, hogy az mire szolgált: új lakások vásárlásánál ugyanis 4,4 millió forint, míg használtak esetében 3,8 millió forint az átlagos hitel értéke, felújításra és bővítésre pedig átlagosan 1,6 milliót vettek fel. A legtöbben – 45 százalék – egyébként használt lakást vásároltak a hitel segítségével; 28 százalék felújításra és bővítésre, 20 százalék építésre, 7 százalék pedig új lakás vásárlására fordította a pénzt.
Ezzel szemben mindössze a hitelfelvevők 23 százaléka igényelt (és kapott) 5 millió forint feletti kölcsönt – átlagosan 7,6 milliót. A szomorú valóság tehát az, hogy 2003 végéig az emberek túlnyomó többsége nem tudta kihasználni a használt lakásoknál megállapított 10 milliós és az újaknál meghúzott 15 millió forintos hitelplafont, nem is beszélve a korábbi, 30 milliós limitről.
SPEKULÁNSOK NÉLKÜL. A nyerészkedés céljából tömegesen felvett hitelekről keringő hírek sem tűnnek megalapozottnak. Jóllehet, a felső határok leszállításának és a rendszer szigorításának egyik hivatalos indoka éppen az volt, hogy sokan spekulációs célra használták fel a támogatott kölcsönt, a felmérés szerint azonban a hitelek túlzó felhasználása nem volt jellemző. Így lényegében kizárható, hogy tehetős családok nagy számban éltek vissza a támogatott hitelek nyújtotta lehetőséggel, és különböző családtagok nevére felvéve a kölcsönöket, bérbe adás céljából ingatlanportfóliókat hoztak volna létre. A megkérdezettek közül legalábbis mindössze egyetlen személy válaszolt úgy, hogy négy alkalommal vett fel hitelt, s alig 4 százalék jutott kétszer ilyen kölcsönhöz.
Az a tézis is megdőlt, hogy az állami dotáció leginkább a fővárosiak életminőségének javulását szolgálta volna. Kiderült, hogy a támogatási rendszer elsősorban a vidéki városokban és községekben lakó, három-négy fős családoknak kedvezett.
Arra a sokat feszegetett kérdésre is választ ad a kutatás, vajon a támogatott hitelek nélkül is megugrottak volna-e a lakásépítkezések. Nos, a hitelekhez szükséges önerő összegét az emberek korábbi megtakarításaikból, illetve meglévő ingatlanaik eladásából tudták előteremteni, és arra is fény derült, hogy a hiteltörlesztés és kamatfizetés a háztartások csaknem kétharmadára súlyos terheket ró, gyakorlatilag teljesen kimeríti őket anyagilag, és csak mintegy 10 százaléknak maradt érdemi mozgástere a beruházás után. Valószínű tehát, hogy az állami támogatás belépése nélkül a beruházások jelentős része nem valósult volna meg.
Egyébként – miként azt már a Figyelő is többször megírta – a nagy hitelfelfutás akkor indult meg, amikor az Orbán-kormány a 2002-es választások előestéjén a használt lakásokra felvett kölcsönökhöz adott támogatásokat oly mértékben megemelte, hogy azok kamata az új lakásokra felvett kölcsönök kamatának szintjére esett. A felpezsdült ingatlanpiacon ugyanis többeknek és könnyebben sikerült értékesíteni korábbi otthonukat, a lakásukat eladóknak pedig több mint harmada kezdett lakásberuházásba támogatott hitel segítségével – állapította meg a GKI felmérése.
BOOM A JAVÁBÓL. Talán az egyetlen terület, ahol egyetértés mutatkozik a különböző pártállású politikusok és a szakemberek között, hogy az ominózus három évben lezajlott folyamatot csöppet sem túlzás lakáshitel boomként minősíteni. Az adatok magukért beszélnek. Míg az ezredfordulóra a lakáskölcsönök állománya és a lakásépítések száma történelmi mélypontra esett, a lakossági ingatlanhitel-állomány a 2000. végi közel 200 milliárd forintról 2003 végére 1500 milliárd forintra, azaz 7,5-szeresére nőtt – egyértelműen a támogatott kölcsönök hatására.
