Gazdaság

Tükörjáték


Tükörjáték 1

Görgey Gábor Tükörjáték című történelmi komédiája három korban játszódik. Egy mai meggyőződéses kapitalista, egykori meggyőződéses párttitkár, mulatságos jelenetek közepette színházba készül a feleségével. Majd a színházban egy házaspárt látnak a színpadon 1914-ből, saját hasonmásaikat, az agg Ferenc Jóska rajongóit, akik szintén színházba készülődnek. Ahol egy márki és márkiné a Comédie Francaise-be indul, 1789. július 14-én, a francia forradalom kitörésének napján, és fel vannak háborodva, hogy a Bastille-t ostromló tömeg miatt még el fognak késni. Egyik házaspár sem ismeri fel tükörképét a színpadon, miközben körülöttük zajlik a történelem. És mindhárom korban szövi a szálakat egy titokzatos nő, először házvezetőnő, azután szakácsnő, végül komorna: drámai, komikus, majd vígjátéki figura… Görgey komédiájának ősbemutatója Németországban volt 2000 tavaszán. Most a Budapesti Kamaraszínház mutatta be Asbóth utcai Ericsson Stúdiójában, Sándor János rendezésében. A német előadásban Teréz hármas szerepét vendégként Iván Ildikó játszotta; most itthon, magyarul is ő kapta a hálás feladatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik