Gazdaság

Kényszerflotta

Az idén rekordszámban kénytelenek visszavenni az autókat nem fizető adósaiktól a lízingtársaságok.

Nyolcvanhét darab – változatos minőségű és árú – használt Suzukit kínált eladásra a múlt heti állás szerint honlapján az egyik legnagyobb, gépjármű-finanszírozással foglalkozó szereplő, a Merkantil Bank. Három csomagban, összesen 108 millió forintért kívánja értékesíteni az autókat, a legtöbbet kínáló gazdálkodó szervezeteknek, elsősorban használtautó-kereskedőknek. Képpel, leírással 81 autó szerepelt a Budapest Autófinanszírozási Rt. országos kínálatában is, e kocsik közül cégek ugyanúgy válogathatnak, mint magánszemélyek. A K&H Lízingcsoport weblapján külön aloldalt szentelnek a használtautó-értékesítésnek – a betérő ügyfél több mint száz ajánlat közül választhat -, de hasonló a helyzet a Raiffeisennél és a többi nagy lízingcégnél is, amelyek mindannyian kénytelenek voltak felcsapni használtautó-kereskedőnek az utóbbi hónapokban.

A nagy lízingcégek problémája közös: a piaci szereplők azzal számolhatnak, hogy a tavalyi és tavalyelőtti óriási fellendülés után klaszszikus üzletágukban, az új finanszírozási szerződések megkötésében alig-alig mutathatnak fel valamilyen növekedést az idén, sokkal inkább a felmondott szerződések miatt visszavett gépkocsik kényszerlikvidálásában lehetnek nagymenők.


Kényszerflotta 1

VISSZAVÉTELEK. „Az adatok önmagukért beszélnek: míg a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete arra számít, hogy a 2003-ban 22 százalékos bővülést és 208 ezer értékesített új kocsit felmutató piacnak az idén legfeljebb minimális növekedésre, 210 ezer eladott autóra futja, addig a Magyar Lízingszövetség nem hivatalos becslése szerint 2004-ben rekordot dönthet a felbontott lízingszerződések száma, a visszavett autók mennyisége pedig könnyen meghaladhatja a 10 ezret. Az első nyolc hónap adatai egyébként a pesszimista becsléseket támasztják alá: az új autók piaca alig 0,84 százalékkal bővült, miközben a visszavett kocsik száma – a Figyelő által megkérdezett cégek szerint – jócskán növekedett tavalyhoz képest.

Tervezett tendenciáról van szó” – húzza alá Kovács István, a K&H Lízingcsoport értékesítés-támogatási igazgatója, aki szerint a múlt év a kockázatvállalásról szólt a piacon. Arról tehát, hogy melyik finanszírozó cég milyen mértékig volt hajlandó a bővülő szektorban, a részesedésének növelése érdekében belemenni a nulla százalékos önerő, a hosszabb futamidő, a törlesztés bizonyos türelmi idő utáni megkezdésének ígéretével, vagy a használt autók előnyös, többször százezer forintokban mérhető kedvezményes beszámításával kecsegtető konstrukciókba, amelyek aztán olyan ügyfeleket is kölcsönfelvevővé tettek, akik ezen ajánlatok nélkül nem tudtak volna autót cserélni. „A tavalyi növekvő portfólió az idén elkezdett ťdolgozniŤ, és erre lehetett számítani” – mondja a cég vezetője, aki azonban úgy véli, a K&H-nál nem ad okot aggodalomra a felbontott szerződések növekvő száma, hiszen az arány még így is a nemzetközileg elfogadható 1 százalékos mérték környékén vagy az alatt marad. Ugyanezt az arányt emelik ki a CIB Lízingnél is, ahol – bár a visszavett autók száma szintén nőtt – a teljes portfólióra vetítve a ráta nem ugrott meg. A Merkantil Banknál tavaly összesen 2 ezernél kevesebb autót vettek vissza egész évben, az idén viszont már most 1500 környékén tartanak, ezt azonban a mintegy 150 ezer darabra rúgó élő szerződések számához képest elfogadhatónak tartják. Habár a cégek ezt az 1 százalékos mértéket „lobogtatják”, a piacon sokan figyelmeztetnek arra, hogy az utóbbi két év sokszor erőszakos, de mindenképpen erőltetett piacbővülésének most érkezik el a böjtje.

„Az elmúlt két év tönkretette az autófinanszírozási piacot és az újautó-értékesítést is” – szögezi le Révész Tamás, a Budapest Autófinanszírozási Rt. vezérigazgatója, aki szerint az új autók piacán már most látható, hogy a tavalyi előrehozott vásárlások miatt nincs bővülés. A finanszírozó cégek gyakorlatában pedig az tapasztalható, hogy romló ügyfélkör mellett, magasabb céltartalékkal és alacsonyabb jövedelmezőséggel lesznek kénytelenek dolgozni, legalábbis azok a vállalatok, amelyek az erőltetett menet éllovasai voltak. A szakember szerint cége „észnél” volt: igaz, kimaradtak a jelentős piacbővülésből, de a szigorúbb hitelbírálati és a drákóibb behajtási rendszer okán nem romlott a portfólió minősége, a visszavett autók évi 300 darabos mennyisége is elfogadható. A piaci szereplők szerint egyébként az idén és jövőre érkezhet el az igazság pillanata: éppen a céltartalékok arányában, a jövedelmezőségben lesznek láthatók azok a különbségek, amelyek a cégek eltérő piacszerzési stratégiájából következnek.


Kényszerflotta 2

DÖMPING. A lízingcégeknél egyébként eltérő a gyakorlat abban, hogy miként bánnak rossz adósaikkal. A szigorúbbaknál már a nemfizetéstől számított 45-60 napon belül felmondják a szerződést, 60-90 napon belül pedig a kocsiért is kivonulnak, a lazábbaknál akár 3 hónap is eltelhet a számos felszólítás utáni első drasztikus intézkedésig, a szerződés felbontásáig. Egyben azonban közös az eljárás: könyörtelenül visszaveszik a kocsit azoktól, akik a többszöri felszólításra sem rendezik a számlát, és az utolsó figyelmeztetésre sem váltják ki az autót. Habár a lízingcégek leginkább azt az elvet követik, hogy nem autókereskedőként szeretnék megkeresni a pénzüket, az idei gyakorlat azt mutatja, hogy kénytelenek ebben az üzletágban is kiművelődni. Az autók értékének megbecsüléséhez mindegyik társaság független igazságügyi szakértők segítségét veszi igénybe – akik a minimál árakat a használtautó-katalógusokban megjelölt értékek, valamint a piaci árak figyelembevételével állapítják meg -, majd nekiállnak árulni, ami a használtautó-piac jelenlegi telítettsége miatt nem egyszerű feladat.

A Merkantil Bank egy telephelyen lehetővé is teszi, hogy az ügyfelek megtekintsék a kínálatot, másrészt pedig – elsősorban használtautó-kereskedőknek – rendszeresen pályázatokat ír ki, amelyeket a honlapján meghirdet. Ezeken a tendereken 30-40 darabos csomagokat értékesítenek. A CIB nyolc szerződött kereskedő céggel áll kapcsolatban az ország különböző pontjain, amelyek – többféle technikát alkalmazva, az egyszerű hirdetéstől, a viszonteladóknak való értékesítésig – a legmagasabb vételi ajánlatot fogadják el. A Budapest Autófinanszírozási Rt. magánszemélyeknek éppúgy értékesít, mint cégeknek, a tranzakciókhoz elsősorban szerződött partnereit veszi igénybe. A K&H a vele kapcsolatban lévő kereskedőket tekinti stratégiai partnernek, a nem fizető ügyfeleknek ezek telephelyén kell leadni a kocsit, és az értékesítés is e cégekkel együttműködve történik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik