Belföld

Popper Péter: Az ember akkor kezd el káromkodni, amikor nincs érve

Impotencia, Árpád-sáv és nemzeti identitás - Popper Péter utolsó interjúja.
Kapcsolódó cikkek

A múlt héten elhunyt Popper Péter pszichológus magyarnak és zsidónak is tekintette magát. Az antiszemitizmus gyökereiről, az úgynevezett másságról, a magyar identitásról vallott saját nézeteiről beszélt a HVG-nek nem sokkal a halála előtt.

– Pszichológiai kísérletek egész során bizonyították be, hogy ha például egy diákcsoportot tekintélyelvűen nevelnek, majd hirtelen átállnak a liberális-demokratikus nevelési módszerekre, akkor a csoport nem demokratizálódik, hanem megőrül – mondta a neves pszichiáter a hetilapnak. Popper szerint az ilyen emberek elvesztik a normatíváikat, az orientációs pontjaikat, megbolondulnak attól, hogy mindent lehet. Szerinte talán az a legnagyobb baj a rendszerváltással, hogy elveszett a határ az „ezt lehet” és az „ezt nem lehet” között.

A hazai közéletről szólve elmondta: manapság egy képviselő mondhatja a másiknak a parlamentben, hogy hazaáruló, Mikszáth idejében ilyesminek halálos párbaj lett volna a következménye, és valaki ott maradt volna a páston. Az ember akkor kezd el káromkodni, amikor nincs érve. Amikor a logikája, az érvelése csődöt mond, akkor szitkozódik. Ez a tehetetlenség dühe – tette hozzá.

– Ha egy társaságban egy pasas elkezd mesélni a szexuális sikereiről, hogy hány nő volt meg neki, és állandóan erről beszél, egy idő után az én lélektani felfogásom szerint nyugodtan meg lehet tőle kérdezni: mondja, mióta impotens? Az ember mindig azt bizonygatja, ami nincs. Hogy hívták az újságokat a Rákosi-korszakban? Szabadság, Szabad Nép, Szabad Száj. Hiszen szabadság nem volt. És így tovább. Továbbgondolva ezt: ha egy tömeg állandóan a magyarságát lobogtatja, ha már a kokárda sem elég magyar neki, hanem Árpád-sáv kell, akkor az csak azt jelentheti, hogy súlyos bajok vannak a magyar identitással – mondta el Popper Péter a nem sokkal halála előtt készített interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik