Nagyvilág

Botrány a rendőri erőszak miatt

Azzal gyanúsítják a görög rendőröket, hogy kiretusálták a sérüléseket megvert fiatalok fényképéről.

Vihart kavart Görögországban az a hír, hogy mesterségesen eltüntették a sérülések nyomait azokról a fotókról, amelyeket négy őrizetbe vett fiatalemberről készítettek a rendőrségen.

Az Euronews riportja szerint a húsz és huszonöt év közötti férfiak szülei azt állítják, hogy a rendőrök azért változtatták meg a fotókat, hogy elfedjék a bántalmazások nyomait. A négy fiatalembert pénteken fogták el egy rablótámadásnál Kozani városa közelében, Görögország északnyugati részén.


Fotó: AFP

A görög belügyminiszter elismerte, hogy a rendőrség számítógéppel megváltoztatta a róluk készült fotókat, de hozzátette, hogy mindezt annak érdekében tették, hogy a tanúk fel tudják ismerni a gyanúsítottakat. Ha bebizonyosodik, hogy megverték őket, akkor a felelősöket megbüntetik – tette hozzá a miniszter.

A rendőrség közölte, hogy kalasnyikovokat és pisztolyokat találtak a fiatalemberek kocsijában, athéni bérlakásukban pedig lőszereket foglaltak le. Kettőjüket azzal gyanúsítják, hogy ahhoz a Konspiráció (Összeesküvés) nevű anarchista csoporthoz tartoznak, amely szerepel az Egyesült Államok által terroristának tartott szervezetek feketelistáján.

Halálos brutalitás

Egyiptomban közben egy ellenzéki párt azt állítja, hogy aktivistájuk belehalt azokba a sérülésekbe, amelyeket őrizetben, rendőrségi kínvallatás közben szerzett. A Népi Áramlat nevű ellenzéki párt tájékoztatása szerint 28 éves aktivistájuk, Mohamed el-Gindi vasárnap reggel halt meg, miután a rendőrségen halálra kínozták.

Mona Amer, a szervezet szóvivője közölte: látta a férfi holttestét, és azon kínzásnyomok voltak. Szerinte elektromos árammal vallatták, eltörték a bordáit, a jelek szerint kötelet tekertek a nyakára. Az orvosi vizsgálat szerint a férfi halálát agyvérzés okozta.

Az újabb eset is azt bizonyítja, hogy az egyiptomi rendőrség brutálisan bánik a kormányellenes tüntetőkkel. Ez a múlt héten közfelháborodást váltott ki, sokakat a megbuktatott elnök, Hoszni Mubarak idején elkövetett rendőri erőszakra emlékeztet. Több mint hatvan ember halt meg Egyiptomban az országos tiltakozó akciókban. A YouTube-on látható egy videó, amelyen az látszik, hogy a rendőrök az utcán megvernek egy embert az elnöki palota közelében, egy pénteki kairói tüntetés után.

A férfi, aki a videofelvételen meztelenül látható, amint a földön vonszolták és verték, majd egy páncélozott járműbe tuszkolták, korábbi vallomását megváltoztatva bírálta a rendőrség brutalitását. Előzőleg a tüntetőket vádolta az erőszakért.

Hamada Szaber Mohamed Alit egy belügyi kórházba szállították, ahol eleinte azt állította az állami tévében, hogy a tüntetők rendőrnek nézték és levetkőztették, s a biztonságiak “mentették meg”. Utóbb viszont azt mondta, hogy a rendőrök nyomást gyakoroltak rá és terrorizálták a kórházban. Mint beszámolójából kiderült, azt követően változtatta meg korábbi vallomását és mondta el az igazat, hogy megtekintette a videót, amelyen látható volt, hogy a rendőrök durván rávetik magukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik