A politikus azt mondta, minden politikai pártnak kötelessége megemlékezni a roma áldozatokról, és felhívni a figyelmet arra, hogy az utcán ma is milyen veszélynek vannak kitéve a kisebbségek.
Soha nem volt aktuálisabb emlékezni a roma holokauszt áldozataira és túlélőire, mint ma, mert nemcsak Magyarországon, hanem Európában is egyre terjed a radikális szélsőjobboldali eszme, aminek megálljt kell parancsolni, a jog minden eszközével gátat szabni előretörésüknek, és megszüntetni Európa torz képét – fogalmazott Teleki László.
Ezreket öltek meg egy éjszaka alatt
A roma holokausztról 1972 óta annak kapcsán emlékeznek meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján, hogy 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitz-birkenaui haláltáborban.
A romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott közölte: a kormány minden megemlékezésre kiemelt figyelmet fordít; az országban zajló nagyobb rendezvényeken, így a szerdai nagykanizsai nemzetközi megemlékezésen, a fővárosi rendezvényeken, valamint az auschwitz-birkenaui központi megemlékezésen is képviselteti magát.
Méltó megemlékezést akar
A szocialista képviselő azt mondta, az MSZP és a kormány nyitott, de méltó megemlékezésekre szólítja fel az egész társadalmat, mert tudatosítani kell, hogy nem utcai, hanem belső pártpolitikai vitákra van szükség.
Teleki László megjegyezte, hogy a korábbi években csak elvétve tartottak a roma áldozatokról megemlékezéseket, pedig 64 évvel ezelőtt sok ezer cigány is a holokauszt áldozata lett.