Hogyan lesz valaki hajléktalan az ELTE filozófia-magyar-esztétika szakokon szerzett vörös diplomával? – kérdez vissza Imre. Az biztos, hogy nem erre az életre készült a hetvenes évek végén, amikor elvégezte az egyetemet, de jött az ital, majd a két évvel ezelőtti, éjszaka aláírt szerződés. Ennek következménye, hogy el kellett hagynia vidéki házát. „Okolom, persze hogy okolom magamat, hogy hajléktalan lettem, de kudarcként nem élem meg” – mondja. Átmeneti élethelyzetként fogja fel a hajléktalan létet, házáért jelenleg is perben áll, még bízik a happy endben.
Új lakók Tarnabodon. Befogadják őket?
A többség számára azonban ennél is reménytelenebb a visszaút. Becslések szerint Magyarországon 30-40 ezer hajléktalan él, közülük minden második Budapesten. A potenciális érintettség azonban ennél a körnél jóval nagyobb: egyes szociológiai felmérések szerint a mai magyar társadalom egytizede él olyan helyzetben, amelyben családi gond, egy hosszabban tartó betegség, vagy tartós munkanélküliség okán egyik napról a másikra az utcára kerülhet valaki. Tömeges társadalmi problémáról van tehát szó. Nem véletlenül született annyi kísérleti program az elmúlt egy-két évben annak érdekében, hogy csökkenjen az utcán élők száma, illetve növekedjen a társadalom peremén élők visszailleszkedésének a lehetősége. Legutóbb október közepén fogadott el – határozat formájában – a kormány erről egy programcsomagot, összhangban a júliusi Nemzeti Cselekvési Tervvel. Ennek legismertebbé vált eleme a „befogadó falu” ötlete.
TARNABODI KÍSÉRLET. Tarnabod egy Heves megyei, 850 lakosú falu, amelynek erre a célra való kiválasztását – hosszas titkolódzás után – a napokban tette közzé a szociális tárca. Remélhetőleg karácsonyra beköltözhetnek ide az első hajléktalan családok, amelyeknek közmunkaprogram keretében biztosítanak munkalehetőséget, amíg nem sikerül vállalkozásokat is bevonni a programba. A családokkal határozatlan idejű bérleti szerződést kötnek. Ők az ingatlannak egyébként jelenleg nem tulajdonosai és később sem válnának azzá.
A projekt keretében először 20 család számára igyekeznek tartós megoldást találni. Az idén és jövőre mintegy 30 millió forintot fordítanak erre; ennyi pénzből átmeneti szálláson feleennyi kétgyermekes család elhelyezését lehetne megoldani egy évre. Másrészt a program elemei, egyebek közt az infrastruktúra fejlesztése révén a „befogadó falu” is profitálhat.
Az egész programcsomag legfontosabb eleme ugyanakkor a külső férőhelyek számának bővítése. A szállásokon élők mintegy fele képes lenne maga is nagyobb mértékben hozzájárulni egy jobb megoldás finanszírozásához, mert rendszeres munkajövedeleme van. (Az átmeneti szállások zöménél a bentlakók havi 6-8 ezer forintos díjat fizetnek.) A koncepció szerint a bérelt lakásokba, munkásszállói helyekre, olcsó panziókba az önálló életvitelre képes, jelenleg tartósan valamely intézményben élő hajléktalanok költözhetnek.
Vonatszállás. Szűkösen.
A program pénzügyi kerete, a jövő évi költségvetésben szereplő közel 350 millió forint, 900 ilyen külső férőhely kialakítására nyújt fedezetet. (Összehasonlításképpen: 900 férőhely intézményi keretek között történő kialakítása 4,5 milliárd forintba kerülne.) Ezen külső férőhelyek fontosságát senki sem kérdőjelezi meg. Ahogyan a 24 évi, tanítói pályán töltött élet után néhány hónapja családi okokból egy budapesti átmeneti szállóra került asszony fogalmaz: „Ez egy börtönrendszer, nagyon nehéz kitörni belőle.” S ennek Czakó György, a Dózsa György úti átmeneti szálló vezetője sem mond ellent. Az intézményi ellátás keretei között ugyanis jelenleg nagyon kevés az úgynevezett kiléptető lakás, azaz a külső férőhely.
Ráadásul a férőhelyek még így is szűkösek. Nem véletlen, hogy az októberi kormánycsomag kiemelten foglakozik azzal a réteggel, amelyik ilyen-olyan okból nem tudja vagy nem veszi igénybe a jelenlegi intézményrendszert. Rájuk tekintettel ismétlik meg a múlt évben sikeresen debütált „fűtött utca” programot, a korábbi helyszínen, a Keleti pályaudvar mellett, kiegészítve más pályaudvaroknál kialakítandó „szociális várókkal”. Ehhez szervesen kapcsolódik a vidéki településeken található nappali melegedők hosszabbított, egész éjszakás nyitva tartása a téli időszak folyamán. A téli krízisellátásra való felkészülés jegyében ez utóbbi két program a 2004-re tervezett 100 milliós kiadásból mintegy 60 milliót köt le.
Fogalmi zavar
Pontosan számba venni a magyarországi hajléktalanokat szinte lehetetlen – ez már a „rejtőzködő populációk” sajátja. Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány szóvivője és módszertani központjának vezetője úgy véli, igazán részletes képet akkor kapnánk arról, milyen széles társadalmi réteget érint ez a probléma, ha az országos népszámlálás keretében lenne mód ezt vizsgálni (ahogyan azt egyébként az Egyesült Államok néhány szövetségi államában és Nagy-Britanniában meg is teszik). A számok persze attól függően is változnak, hogy kit is tekintünk hajléktalannak. A huzamosabban utcán élők, a fedél nélküliek számát Budapesten 1-2 ezerre teszik. Az átmeneti szállásokon, éjjeli menedékhelyeken magukat meghúzók száma Budapesten mintegy 3500 ember, országos szinten ennek a duplája. A lakástalanok száma pedig országosan 15-20 ezer lehet. Ők azok, akik fedélnélküliként az utcán élnek, vagy valamelyik szálláshelyen alszanak, illetve azok, akik átmeneti jelleggel ismerősüknél húzzák meg magukat: ágybérlők, szívességi lakhatók. Az otthontalanok száma, akiknek lakhatása nincs biztonságosan, a társadalom számára minimálisan elfogadható szinten megoldva, jóval nagyobb kört tesznek ki: 30-40 ezer ember tartozhat ide. Nemzetközi összehasonlításokban rájuk szokták alkalmazni a homeless kifejezést.
Mindezek az intézkedések már egy olyan szociális ellátórendszer megvalósítása felé mutatnak, amely Vecsei Miklós hajléktalan ügyekért felelős miniszteri biztos szerint – az egészségügyhöz hasonlóan, szociális értelemben – megállapítja a diagnózist, majd a „betegségeket” a megfelelő gyógyszerrel orvosolja. Nagy előrelépés lesz, hogy a szociális utcai munka a következő évtől normatív támogatást kap, megteremtve a pénzügyi hátterét a valóban utcán élők hatékony ellátásának, személyre szabott gondozásának. Ezt segíti jövőre az egyelőre csak Budapesten működő krízisautó hálózat országos kiterjesztése, 85 millió forintból. Így a regionális diszpécserszolgálatok információi alapján rövid időn belül szociális munkás siethetne a rászorulók segítségére.
FORRÁSGONDOK. Minderre az idei 100 millió mellett jövőre további 500 millió forint jut (2004-ben csak a hajléktalanokat ellátó intézményrendszer működtetése 6,4 milliárd forintba kerül). A koncentrált sürgősségi ellátás egyben a gyenge pont is: rövid időn belül javítani lehet sok száz ember nehéz helyzetén, ám a kezdeményezések egy részének nincs garantált hosszabb távú pénzügyi háttere. Pedig a programcsomag, kellő anyagi fedezet mellett, egy átgondoltabb, következetes koncepció, hosszabb távú fejlesztés első állomása lehetne, ha a jövőben további változások követnék, mindenekelőtt a jogi szabályozás területén. Egyébként a kormányhatározat pótlólagos erénye, hogy olyan fejlesztési irányba mozdul el, amire uniós pénzekre is lehet pályázni – munkaerő-piaci források és a társadalmi beilleszkedést támogató uniós programok keretében -, míg a hagyományos intézményrendszer bővítésére nincsenek EU-pályázatok.
A jövőt illetően persze a legfontosabb egy olyan szociális háló kiépítése lenne, ami megelőzhetővé tenné, hogy valaki hajléktalanná váljon; erre jó néhány ország gyakorlatában találunk már pozitív példát. A programcsomag minden erénye ellenére bőségesen maradt tehát megoldásra váró feladat. Miként a filozófus végzettségű Imre is mondja: „Mindegy mikor élünk, az emberi problémák ugyanazok.” Csak éppen a kezelés módja változik koronként.
