Gazdaság

A Máért kudarca a magyar

nemzetpolitika jelen állapotának tükre. Míg az elmúlt tizenöt évben legalább abban kitartott a konszenzus a hazai politikai erők között, hogy a határon túli magyarságot a szülőföldjén kellene boldoguláshoz segíteni, az állampolgárság kiterjesztéséről kiírt referendum e téren új helyzetet teremtett. Kényszerhelyzetet ugyan: a Magyar Állandó Értekezlet résztvevői csak abban az egyben tudtak egyetérteni, hogy Patrubány Miklósék részéről felelőtlenség volt ebben a formában kierőszakolni a népszavazást. Ám, ha van a Magyarok Világszövetségének valamilyen érdeme, akkor az az, hogy az eddig csak retorika szintjén kezelt, valójában a szőnyeg alá söpört kérdésben színvallásra késztet. Gyanítható, hogy ezen külső nyomás hiányában a kormány nem gondolkodott volna el azon, milyen kiforrottabb, az eddigi politikai alapú osztogatási gyakorlaton túlmutató programmal segítse elő a Kárpát-medencei magyarság otthon maradását.

Ha majd a referendumban rejlő aktuálpolitikai előnyöket kiaknázta, a Fidesznek is el kell töprengenie azon, hogy a nemzetstratégiának valóban a szórványosodás felgyorsítását kell-e segítenie. A felfokozott érzelmi politizálás korlátait mindenesetre már jelzi, hogy az ellenzéki párt is elismeri a „költségvetés realitásait”. Egyelőre lényegében az európai útlevélre korlátoznák a kiterjesztett állampolgárság tartalmát – anélkül azonban, hogy a státustörvény tapasztalataiból kiindulva, letesztelték volna annak ötletét a külföldi kormányoknál és Brüsszelben.

Érezhetik az ellentmondásokat és az át nem gondoltságot a határon túli szervezetek képviselői is, mivel a Máérten egymásnak is ellentmondóan nyilatkoztak arról, mit várnának a kiterjesztett állampolgárságtól. A jelenlegi stádiumban persze az odahaza ismét felgerjesztett reményekkel nem dacolhatnak. Talán ezért mentek bele a kormányzó pártokat pellengérre állító nyilatkozat egységes aláírásába, szakítva eddigi gyakorlatukkal, amely szerint alapvető érdekük egyaránt jó viszonyt ápolni a mindenkori magyar kormánnyal és az ellenzékkel is. A Máért így az összmagyar érdekegyeztetés kudarcát is jelképezi. Lesznek még ilyen értekezletek – fogalmazott a pénteki ülés után egy csalódott koalíciós politikus -, de az egész már nem az lesz, ami mostanáig volt. Miként egyelőre talány az eddigit felváltó új nemzetstratégia mibenléte is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik