Gazdaság

A hazai nagytőke prominensei

elégedetlenek az üzleti környezettel. Demján Sándor például, akárhányszor cége, a TriGránit Rt. külföldi terjeszkedésbe kezd, nem mulasztja el megjegyezni, hogy Magyarországon rosszabb feltételek között lehet beruházni, mint a környező országokban. Demján a minap például vállalatának lengyelországi építkezései kapcsán bírálta a hazai viszonyokat.

Kétségtelen, hogy az élőmunka terhei nálunk még mindig igen magasak (az egy munkavállalóra jutó bérköltségnek átlagosan mintegy 30 százaléka marad csupán nettó jövedelemként az alkalmazottnál), miközben az állami rendszerek hatékonyságának javítása csigalassúsággal halad. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az ország versenyképességének a „maradi” állami szektor szab gátat, ahol bizony – mint azt Mosonyi György Mol-vezérigazgató egy közelmúltbeli Figyelő-konferencián kifejtette – nem történt még meg a rendszerváltás. Ez az oka annak, hogy az üzleti szféra imponáló hatékonyságjavulása ellenére Magyarország a versenyképességi rangsorokon egyre hátrébb csúszik.

Az állam ott teng túl, ahol nem kellene, miközben más helyeken nem látszik a szerepvállalása. Unalomig ismételt tény, hogy az aktív munkavállalókhoz képest túl sokan dolgoznak a közszférában. Eközben persze a már hivatkozott versenyképességi listák arra hívják fel a figyelmet, hogy a „kis állam” sem feltétlenül megoldás. A legprosperálóbb országokban – mindenekelőtt Skandináviában – az állami szerepvállalás erős ugyan, de ez nem a tulajdonlásban, és nem is szabályozás túltengésében, hanem az üzleti szférával kialakított partneri viszonyban jut kifejeződésre.

Persze ott a munkaadói érdekképviseletek nem olyan megosztottak, mint nálunk. Az uniós struktúrához illeszkedve a legtöbb országban létezik egy, az ország egészét reprezentáló munkaadói egyesület. Csányi Sándor OTP-elnök és nagyberuházó a múlt héten a vállalati érdekképviseletek erősítésére tett javaslatot. A szükséges modernizációs fordulat véghezviteléhez talán lökést adhatna a munkaadói szervezetek hatékonyabb fellépése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik