Nagyvilág

Sárga eső és pánik Ukrajnában

sárga (sárga, )
sárga (sárga, )

Szlovákiai atomrobbanásról szóló hírek terjedtek el Kárpátalján, miután csütörtökre virradó éjjel sárga eső okozott feltűnő környezeti szennyezést.

Csütörtök reggel a Kárpátalja délnyugati régióiban lakók azt tapasztalták, hogy sűrű, sárgásbarna foltok borítják be a járműveiket, a háztetőket, a fa- és szőlőleveleket. Rövid időn belül elterjedt a rémhír, miszerint a szennyeződést egy szlovákiai atomerőműben bekövetkezett robbanás okozta.

Egy másik változat szerint egy szintén szlovákiai vegyi gyár repült a levegőbe. Mindenesetre a magas hivatalok ügybuzgó – és elsősorban vakul hiszékeny – bürokratái több helyütt még az óvodákat is figyelmeztették, hogy aznap ne engedjék ki a gyerekeket a szabadba.

Korpás Árpád szlovákiai újságíró lapunknak elmondta, hogy nincs tudomása semmilyen ipari balesetről, de a szlovák meteorológiai szolgálat is beszámolt a sárga esőről, amit a Varranói, a Homonnai, a Nagymihályi és a Sztropkói járásokban is észleltek. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet csütörtöki jelentése szerint a por azokkal a déli áramlatokkal sodródhatott a térségbe, amelyek az éjszakai órákban csapadékot is hoztak.

Hasonló jelenség már korábban is előfordult Kárpátalján, ám ekkora pánikot még nem okozott. A megyei ügyészség az eset kapcsán nyomozást rendelt el a rémhírterjesztők kilétének felderítése érdekében.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik