Nagyvilág

Búcsúzhatunk a túlzottdeficit-eljárástól?

Az érvek és ellenérvek egyenlege alapján valószínűsíthető a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetése – jósolták kedden londoni pénzügyi elemzők.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza befektetők számára összeállított átfogó helyzetértékelésében kiemelte, hogy januártól áprilisig az államháztartási hiány elérte az éves cél 60 százalékát. Az elemző véleménye szerint nem kizárt, hogy e „csalódást keltő” költségvetési teljesítmény jelentheti a legnagyobb kockázatot az EU-eljárás feloldására.

Felidézte ugyanakkor azt is, hogy a magyar kormány a szektoradók további emelését helyezte kilátásba arra az esetre, ha az eddigi hiánycsökkentő intézkedések nem bizonyulnának elégségesnek. Ez ismét „ütközőpályára állítaná” Magyarországot az EU-val és a nagy üzleti vállalkozásokkal. Ebben a környezetben a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetése jelentheti az elmozdulást „a legkisebb ellenállás felé” – fogalmazott.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő este a Hír TV-nek azt mondta, hogy a kormány még nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy Brüsszel kiengedi-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Hozzátette: „van egy titkos fegyverük”, egy további bevételnövelő lépés, ha a zárolás és a beruházások folyó finanszírozásának felfüggesztése nem elegendő.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik