José Maria Aznar spanyol miniszterelnök a múlt hét dereka felé közeledve, szerda éjszaka a sikeremberek nyugalmával hajthatta fejét álomra – és azzal a meggyőződéssel is, hogy nagyvonalúságból és eleganciából alapos leckét ad a világ vezető politikusainak. A nagy spanyol jobbközép párt, a Partido Popular (PP) vezetője nyolc évi kormányzás után bejelentette: harmadik négyéves időszakra már nem pályázik.
NYOLC ÉVNYI BOOM. Párját ritkítja, hogy egy csaknem minden szempontból sikeres államférfi önként visszahúzódjon a hatalom sáncairól. Aznar pedig valóban sikeres volt. Azon a szerdai estén pártja az előzetes becslések szerint a vasárnapi választásokon a maga 43 százalékával győzelemre számíthatott. A baloldal vezető erejének, a váltás éve – l996 – előtt csaknem 14 évig kormányzó spanyol szocialista pártnak (PSOE) szerdán 37 százalékot jósoltak. Ráadásul Aznar nyolcéves gazdasági boom után szánta rá magát a visszalépésre (1997. óta évi 4 százalékos volt a gazdasági növekedés átlaga, az átlagjövedelem az EU-szint 78 százalékáról 84-re emelkedett). Persze nem volt és ma sincs garancia arra, hogy az EU általános helyzetétől oly feltűnően különböző boom nem fordul-e hirtelen zuhanásba. Aznar gesztusa azért mégis azt akarta üzenni: politikai tartalma is van a spanyol idegenforgalom híres jelszavának, hogy „Espana es diferente”. Spanyolország – az valami más.
Amikor azután csütörtökön reggel Aznar borzalmas hírre ébredt, rá kellett döbbennie a valóságra. Igen, „Espana es diferente”. De másképpen más, mint a turisztikai jelszavak és az elegánsnak szánt államférfiúi lépések Spanyolországa. Azon a csütörtökön – három nappal a választások előtt – tíz, hátizsákba rejtett bomba robbant a kora reggeli csúcs idején utasokkal tömött négy helyiérdekű vonaton. Kétszáz halott, több mint ezerötszáz sebesült. Ez volt a spanyolországi terrortörténet legsúlyosabb merénylete.
Ez a csütörtök reggel Aznar gesztusát jelentéktelenné tette, és módosította a vasárnapi választás tétjét és jellegét. Következményei még ma, egy héttel később sem mérhetők fel teljes bizonyossággal. Spanyolország ugyanis talán elsősorban azért „diferente”, mert két leggazdagabb és legjobban iparosított tartománya, Katalónia és Baszkföld emberöltők óta hullámzó küzdelmet folytat a központi hatalom centralizáló törekvései ellen. Ezzel a – spanyol rezsimek változásai szerint eltérő módszereket alkalmazó, de tartós – trenddel szemben a katalánok szívós politikai harccal növelik mozgási lehetőségeiket. A Baszkföldön viszont a legális nacionalista párt peremén máig tartottak az ETA terrorszervezet akciói.
Aznar ez ellen párhuzamos taktikát alkalmazott. Tágította a baszk autonómia határait, de keményen lecsapott az ETA embereire és betiltotta a szervezet legális fedőpártját. Aznar baszk politikája jelezte karakterének immár nem „elegáns” lényegét. Megjelent a kormányzat gépezetét hűvös tehetséggel manipuláló „hatalom-technikus” arcképe.
Csütörtök reggeltől vasárnap reggelig lezajlott egy elképesztően cinikus manipulálási roham. A két főszereplő: Aznar és Bush. Arról kellett dönteni, hogy kit tesznek felelőssé a merényletért. A Moncloa palotában és a Fehér Házban egyaránt tudták: a válasznak felmérhetetlen világpolitikai következményei lehetnek. Bushék úgy vélték: érdekeiknek az felel meg, ha az al-Kaida minősül bűnösnek. Ez utólag legitimálja a terrorizmus elleni harc középpontba állítását és az iraki háborút, egyúttal javítván az elnök pozícióit a választási harcban. Aznar és környezete viszont az ETA terroristáira tette a tétet. Meggyőződésük volt, hogy ha sikerül meggyőzniük a spanyol választókat a baszk szervezet bűnösségéről, akkor biztos győzelmet aratnak vasárnap.
A manipulációnak azonban volt egy veszélyes buktatója. Aznar és Bush érdekei eltértek a merénylet felelőseinek „kijelölésében”, de azonosak voltak Irak ügyében, hiszen Aznar (Blair után) a háború talán legfontosabb európai támogatója volt. „Tiszta” döntés így nem születhetett. A buktatót ideiglenesen is csak úgy lehetett elkerülni, ha Aznar pártja győz vasárnap. A „hatalom technikusa” ezért követte el azt a végzetes hibát, hogy görcsösen ragaszkodott az ETA bűnösségéhez, holott óráról órára szaporodtak az iszlám terrorszervezet felelősségére utaló jelek.
GESZTUS HELYETT BUKÁS. A következmény: szocialista választási győzelem. Aznar nem „gesztust” gyakorol, hanem bukik. Bush elveszíti az iraki háború egyik legfontosabb támogatóját és meggyengül pozíciója a választási harc finisének kezdetén.
Európa pedig ma még nem tudja, számítania kell-e az iszlám terror új hullámának betörésére. Németország már javasolta az európai rendőri és biztonsági vezetők rendkívüli tanácskozásának összehívását.
Senki nem győzött igazán, a világ megint veszélyesebb lett.
