Szórakozás

Életveszélyben Jimmy halálának szemtanúja

Hulé Éva ismét halálos fenyegetéseket kapott.

Egy ismeretlen telefonáló azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy átvágja a torkát, ha nem vonja vissza azt a tanúvallomást, ami miatt már gyilkossági ügyben folyik a nyomozás. Hulé Éva azonban nem futamodik meg.

„Igazából nem lepődtem meg, hogy ismét felhívtak. Már a kórházban is voltak zaklató megkeresések, és akkor sem hátráltam meg. Persze ha akarnék, sem tudnék, hiszen elindult egy folyamat, amit már nem lehet megállítani. Értem én, hogy vannak emberek, akik szeretnék, ha elhallgatnék, de nekem a saját lelki üdvöm fontosabb, mint az alantas érdekek. Engem a halállal nem lehet elriasztani, hiszen az utóbbi években többször is szembenéztem vele” – mondta a szemtanú.

“A férfi hangja, akárcsak korábban, most sem tűnt ismerősnek, hiszen hallani, hogy valahogy eltorzítja. Most éppen a torkomat akarja átvágni, de amint kérdezek tőle valamit, megijed és bontja a vonalat. Nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, bár azt nem tudom a mai napig, hogy kitől tudhatja a számomat. Ennek ellenére nem cserélem le a telefonomat, hiszen azt félelemként értékelhetnék egyesek. Ezt az örömöt pedig nem szerzem meg senkinek” – mondta a Napi Ásznak Hulé Éva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik