Vajon mit lehet, mit érdemes még elmondani a rendszerváltozásról, különösen a Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben történtekről? Talán többet is, mint gondolnánk, különösen egy olyan országban, ahol a bölcsészkari történelem-fölvételi vizsga egy részét érvénytelenítik, pusztán azért, mert annak során – óh, mily meggondolatlanság – 1945 (sic!) utáni időszakra mertek kérdést föltenni. Valóban, jól tudjuk: akié a múlt, azé a jövő. S nem is igen csodálkozhatunk azon, hogy az egymással versengő erők mind-mind a maguk javára kívánnák írni az eredményeket, és versenytársaikra hagynák a sikertelenségeket. Nos, épp emiatt a Tacitus által meghirdetett – bár önmaga által nemigen gyakorolt – sine ira et studio alapkövetelménnyé válik minden elemző esetében, aki a máig érő múlttal kíván foglalkozni, legalábbis tudományos igénnyel.
A szerző tehát közel lehetetlen föladatra vállalkozott, amikor monografikus terjedelemben és igénnyel mai tudásunk szerint próbálta megrajzolni a magyar átalakulás sajátos arcélét, megvonni annak mérlegét. A Debreceni Egyetem igényes, szép kivitelű sorozatában megjelent írásban a témát a szerző történelmi összefüggésbe ágyazza. Mint a kötet alcímében is jelzi, nem osztja a poszt-szocialista átalakulás egyediségét hangoztató többségi nézetet. Ehelyett úgy látja – és az első két fejezetben többé-kevésbé meggyőzően igazolja is -, hogy az 1989 után történtek a hazai történelmi átalakulások, rendszerváltozások sorába illeszkedő események. Ekkor – mint számos előzményükben is – a nemzetközi meghatározottság eleme mutatható ki. S ahogy a hazai történelemszemléletet jórészt napjainkig is átlengi az extra Hungariam non est vita, no meg az Ugocsa non coronat szűklátókörűsége, az ország sorsát alapvetően a nemzetközi erőviszonyok alakították korábban is, meg mostanság is. A rendszerváltozás sok tekintetben a szocialista reformok folytatódása és kiteljesedése Muraközy értelmezésében. Ezért nem is meglepő, hogy számos részelemzéssel szemben az összkép fölvázolása során az átmenet éveiben is a folytonosságot emeli ki szerzőnk. Az államháztartási folyamatok szakértőjeként nincs nehéz dolga akkor, amikor tényekkel és számokkal igazolja azt, hogy az állami újraelosztás – nem utolsósorban a jóléti igények iránti szakadatlan, sőt növekvő társadalmi igény nyomására – bizony magas szinten maradt, s a Bokros-csomagot követő átmeneti visszaszorulás után visszaállt a korábbi, a skandináv államokat jellemző szintre.
A szerző részletesen és kritikailag elemzi az általa posztkeynesiánusnak jellemzett gazdaságpolitikai fordulatot, ami a 2002-es kormányváltás után nem szűnt meg, csak átalakult és posztszocialista vonásokkal gazdagodott. A könyv alcíme – a történelmi tanulatlanságra utalás – éppen ezt érzékelteti: a társadalmak, köztük a hazai, sem igen tanulékonyak. Magyarország mozgásterét erőteljesen korlátozza az, hogy a meghatározó piac, Németország strukturális válságba került, tartósan lassan növekszik, ezért piaci oldalról a társadalom elvárta fölzárkózási igény egykönnyen nem teljesíthető. Az uniós konvergencia kritériumok teljesítése önmagában nem pótolhatja a növekedést megalapozó, egyensúlyközpontú gazdaságpolitikát.
Muraközy László: Már megint egy rendszerváltás • 158 oldal. Competitio Könyvek, 2004.
