Gazdaság

Kibeszélő-show

Immár politikusokat, rendőröket is magával ránthat a K&H-botrány fő gyanúsítottja, aki részletes vallomást tesz.

Valakit, valamiért megvesztegetett – ügyészségi források, nyomozati érdekekre hivatkozva, csak ennyit hajlandóak közölni Kulcsár Attila volt befektetési tanácsadó legújabb vallomásával kapcsolatban. A K&H Bank többmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított volt ügyvezetője ezúttal egy hivatali vesztegetési ügy részleteiről számolt be, és az általa elmondottak, a kijelentéseit alátámasztó telefonlehallgatási jegyzőkönyvek, valamint dokumentumok alapján a Fővárosi Főügyészség rögvest meg is gyanúsította őt. További tanúkat hallgatott meg, és a hírek szerint tízmillió forintos kenőpénzt elfogadó további szereplő vagy szereplők beidézésére készül. A dolog pikantériája, hogy az ügyet a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) vette kézbe, ami azt jelzi, hogy az ügylet másik résztvevője olyan személy lehet, aki vagy mentelmi joggal bíró parlamenti képviselő, politikus, vagy pedig magas beosztású vezető, rendőr.


Kibeszélő-show 1

Kulcsár Attila. Már nem hallgat.

TITKOLÓDZÁS. Egyes értesülések szerint egyébként mindkettő: az ügyben Kulcsár mellett két személy is érintett lehet, egyik a mentelmi joga, másik pedig a hivatásos szolgálati viszonya miatt tartozik a KÜNYH hatókörébe. Az ügyészség óvatossága és titkolódzása persze érthető; ha sikerülne feketén-fehéren bebizonyítani, hogy a K&H-pénzek környékén mozgolódó politikusok és állami vezetők közül valaki törvénytelenséget követett el, akkor áttörés következne be az eddig leginkább csak a bank és a brókercég egykori vezetőit, valamint néhány ügyfelét érintő büntetőügy menetében. Másrészt viszont, ha Kulcsár Attila vallomása alapján mégsem tudnák megalapozni a volt befektetési tanácsadó által említett szereplővel szemben a gyanút, és a név idő előtt kiszivárogna, akkor újabb politikai támadásnak tennék ki a szervezetet. A nyilatkozatháború egyébként most sem maradt el: az ellenzéki politikusok legalább annak nyilvánosságra hozatalát kérték az ügyészségtől, hogy politikusról van-e szó, a szocialisták pedig már így is fideszes összejátszással vádolják a szervezetet, amely szerintük „az ellenzéken keresztül üzenget”.

Az ügyészség titkolózása persze tápot adott a találgatásoknak, főleg, mert maga Kulcsár Attila számos olyan ügyet említett még külföldre menekülése és letartóztatása előtt tavaly nyáron, amelyet a hatóságoknak vizsgálniuk kellett. Akkor több olyan, aláírás nélküli, ámde a befektetési tanácsadónak tulajdonított és forrásaink által hitelesnek tekintett irat keringett újságírók között és a rendőrök kezében is, amelyekben Kulcsár – a Pannonplast-ügyet összegezve, az Állami Autópálya-kezelő Rt. átutalásait részletezve, vagy éppen a K&H Equities ügyfélköréről írva – a hivatali vesztegetés tényállását bőven kimerítő esetekről számolt be.

„Ekkor összeállt egy csapat a kormány magas rangú képviselőiből, baloldali újságírókból, illetve néhány, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalban dolgozó, vezető beosztású barátunkból, akikkel együtt a médiában szerettünk volna nyomást gyakorolni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére” – így ír például egyik állítólagos feljegyzésében Kulcsár arról, hogy 2003 tavaszán miként próbálták jobb belátásra téríteni Szász Károlyt, a PSZÁF akkori elnökét, illetve alkalmazottait a végül a botrány nyári kirobbanásához vezető, törvénytelen tőzsdei felvásárlási akció, a Pannonplast-ügy vizsgálatai során. A kampány alapját – amint azt ebben a dokumentumban a volt befektetési tanácsadó leírja – egy Kehi-jelentés és a hozzá kapcsolódó háttéranyag képezte, amelyet 10 millió forintért bocsátottak a rendelkezésére. Erről az ismeretlen eredetű jelentésről tett említést Szász Károly 2003. június 16-án a kórházban, megverése után, néhány nappal később pedig a közpénzügyi államtitkár, Keller László volt kénytelen beismerni, hogy a dokumentum egyes részletei az általa elkészített jelentéssel mutatnak hasonlóságot. Ugyancsak egy ilyen állítólagos feljegyzésben ír arról a most sikkasztással gyanúsított Kulcsár, hogy 2003 első hónapjaiban, amikor a nagy nyereséggel kecsegtető Pannonplast-felvásárlást koordinálta, 50 millió forintot adott át valakinek, hogy „a kormány egyik miniszterén keresztül akadályozza meg” a műanyagipari cég menedzsmentjének kísérletét egy nagyobb összegű állami, a tervek szerint a Magyar Fejlesztési Banktól igényelt kölcsön felvételére. A vezetők ugyanis, megakadályozandó az ellenséges felvásárlást, szerették volna saját kézbe venni a céget a hitel segítségével. „Minden úgy lesz, ahogyan megállapodtunk” – hangzott, legalábbis Kulcsár szerint a közvetítő válasza.

APOKRIF. Mazsolázni persze korábbról is lehet Kulcsár ügyeiből, hiszen 2001 őszén, amikor Rejtő E. Tibor, a K&H Bank akkori vezérigazgatója rejtélyes körülmények között távozott bizonytalan időre a pénzintézettől, a befektetési tanácsadó azzal büszkélkedett a kollégái előtt, hogy „nem kell aggódni, Tibor hamarosan visszajöhet, nemsokára aláírják a papírt, minden elrendeződik”. Habár a bank hivatalos kommunikációja személyes okokat sejtetett, a pénzintézetnél az immár ugyancsak gyanúsított Rejtő korábbi, pénzmosással összefüggésbe hozható ügyeit emlegették valós indoknak. Tavaly, a botrány kirobbanása után ugyancsak egy „Kulcsár-apokrif” tartalmazta azt, hogy 50 millió forintot juttatott el egy közvetítőn keresztül „az ügy elsimítására”, a kormány egyik magas rangú illetékesének.

Nem tudni azonban, hogy ez a vesztegetési ügy évekkel vagy akár még hónapokkal a botrány tavaly nyári kirobbanása előtt történt, vagy azokban a hetekben, amelyek közvetlenül megelőzték Szász Károly júniusi megverését, és amikor Kulcsár mindent megtett a katasztrófa elkerülése érdekében. Emiatt is érdekesek lehetnek a nyomozást végző hatóságok számára a volt befektetési tanácsadó határidőnaplójában szereplő bejegyzések, amelyekről lapunkban tavaly októberben közöltünk részleteket (Randevúk Attilával – Figyelő, 2003/44. szám). A feljegyzések ugyanis politikusokkal folytatott, esetenként bizalmas találkozókra is utalnak, amelyek közül egyikre-másikra Kulcsár Attila, a parlamenti irodaházhoz egészen közeli, Duna-parti épületben található lakásában, esténként került sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik