Új forrásokra, illetve a régiek átrendezésére van szüksége az EU-nak ahhoz, hogy orvosolni tudja a tagállamok között fennálló költségvetési egyenlőtlenségeket – áll az Európai Bizottság októberi keltezésű háttértanulmányában. Az úgynevezett saját források – azaz a vámok, az importtermékek adója, a hozzáadottérték-adó és a nemzeti össztermék (GNP) – reformja azért is sürgető lenne, mert a keleti bővítés következtében a nettó befizető tagállamok költségvetési pozíciója tovább romlik majd. Az új tagok csatlakozása a következő költségvetési ciklusban a tagállamok kiadását átlagosan nemzeti össztermékük 0,15 százalékával növeli meg. Megfigyelők szerint az unió finanszírozását érintő nagyobb léptékű változásnak egyelőre azért nem jött el az ideje, mert az átfogó reformhoz szükséges politikai kényszerekről jelenleg még nem lehet beszélni. A European Voice című brüsszeli hetilap szerint a tagállamok csak a keleti bővítés első köre után – ezt a lap a 2004. év környékére teszi – döbbennek majd rá arra, hogy alapvető módosításokat kell végrehajtani az EU-büdzsében, jelentősen módosítva a pénzelosztás módját, valamint növelve a saját források nagyságát és ezzel az uniós apparátus pénzügyi autonómiáját. Az ötletek burjánzásának tekinthető Pierre Moscovici francia Európa-ügyi miniszter közelmúltbeli javaslata egy uniós adó kivetéséről. Rövid távon ugyanis leginkább az szab gátat, hogy az Agenda 2000 szerint a közösség finanszírozására fordítható összeg átlagban nem haladhatja meg a tagállamok nemzeti össztermékének 1,27 százalékát.
- 10:57 Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 10:49 „Éljen Adolf Hitler!” – ezért indult nyomozás 1986-ban
- 10:40 Mészáros vagyonát is érintheti, ha Várkonyi valóban nem tudja, mi áll a házassági szerződésükben
- 10:39 Samuel L. Jackson tudja, mi kell a netezőknek: eldarálta az Ezékiel 25:17-et
- 10:35 „Megszurkállak, ha nem vonod vissza a vallomásodat” – börtönből fenyegette meg a tanút a drogkereskedő
- 10:28 Parkolósávból lesz kerékpárút a Rudas fürdővel szemben
- 10:21 Villámárvíz a sivatagban: évtizedek óta nem látott eső zúdult Las Vegasra
- 10:02 A focivébé egyik legnagyobb balhéja miatt változtathat a FIFA
- 09:41 A saját egészségünkre és a családunkra is jobban figyelhetünk a HUAWEI WATCH D3-mal
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 09:24 Visszahúzódtak a befektetők, óvatosabbak a hitelfelvevők az ingatlanpiacon
- 09:23 Kevesebbet áll színpadon Bodrogi Gyula: „Nem én döntöttem így, így alakult”
- 09:20 Reggel beomlott egy iskola teteje, tizenhét iskolás meghalt Pakisztánban
- 09:04 A totyogás sprint ehhez a tizenegyeshez képest
- 08:57 Celebes vetélkedőt vezet majd Gundel Takács Gábor az RTL-en
- 19:32 Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
- 07:12 Fáklyákat dobtak az oktatási minisztériumba, folytatódtak a durva diáktüntetések Tiranában
- 08:35 Nyolc évet kértek az ittas autómosóra, aki elgázolt egy triciklivel közlekedő 41 éves nőt, majd sorsára hagyta haldokló áldozatát
- 07:42 Antiguáig menekült egy magyar pedofil, de gyorsan hazarepítették a trópusi paradicsomból
- 18:40 Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
- 20:52 Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából
- 03:33 Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt
- 19:18 Orbán Anita: Megállapodás született a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forintot kap Magyarország
- 22:58 Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid
- 18:28 Lengyel Tamás: Nemcsak áldozatai, okai is voltunk a rendszernek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
