Nagyvilág

Az égiek tárt karokkal várják Mandelát

Soha ennyi állam- és kormányfő nem vett még részt egy vezető búcsúztatásán: 91 állam és kormányfő búcsúztatta Nelson Mandelát. Köztük Obama és négy volt amerikai elnök. Johannesburgban egész nap esett az eső, ami a dél-afrikai hagyományok szerint azt jelenti, hogy az égiek tárt karokkal várják Mandelát.

Még II. János pápa búcsúztatóján sem vett részt ennyi állam- és kormányfő, összesen 91, mint az apartheid ellen küzdő Mandela szertartásán. Királyi családok, nemzetközi szervezetek, politikai pártok képviselői, színészek, zenészek mind-mind ott voltak. Magyarországot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte.

A dél-afrikaiak kora reggel óta sorban álltak, hogy legyen helyük a stadionban. A szakadó eső sem zavarta őket abban, hogy táncoljanak és énekeljenek a bejáratnál.

A környéken mintegy 11 ezer katona vigyázott a biztonságra, állítólag mindenkit visszarendeltek szabadságról. A stadionhoz vezető utakat lezárták, bent a külföldi vezetők ülőhelyéhez golyóálló üveget szereltek.

Barack Obama, miközben a színpadra sietett, mindenkivel kezet fogott, Raul Castro kubai elnökkel is. A két ország között ma is feszült a viszony, például az amerikai embargó miatt. Ennek ellenére a fiatalabbik Castro, úgy tűnt, örömmel fogadta Obamát. Az amerikai elnök kifejezetten személyes beszédet mondott. Azt mondta például, hogy ő maga és felesége is sokat köszönhet Mandelának, és a rasszizmus elleni küzdelmének.

A következő három napban a dél-afrikai kormány székhelyén, Pretoriában ravatalozzák fel a 95 évesen meghalt politikust. Temetése vasárnap lesz, családi körben, szülőfalujában, Kunuban.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik