Szórakozás

Peches tolvajok: loptak, majd lebuktatták magukat

Egy másik ügyben mentek házkutatni a szentesi rendőrök, de közben transzformátor tolvajokba botlottak. A megszeppent fiatalokat a rendőrség őrizetbe vette.

Két 22 éves többszörösen büntetett előéletű férfi elhatározta, hogy úgy szereznek pénzt, hogy az egyik közös ismerősükhöz bemásznak, majd az ott lévő hegesztőtranszformátort ellopják. Kerékpárral meg is érkeztek a helyszínre, átmásztak a kerítésen, majd elvonszolták a 60 kilós tárgyat egy ismerősükhöz, aki nem tartózkodott otthon – mondta a 24.hu-nak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa.

Úgy tervezték, hogy ott szétszerelik a transzformátort, majd a réztekercset értékesítik. A munkálatok közben azonban arra lettek figyelmesek, hogy rendőrök állnak meg a ház előtt, ezért gyorsan elbújtak a padlásra. A rendőrök egy másik ügyben szerettek volna ott házkutatni, azonban gyorsan világossá vált, hogy egy másik bűncselekménybe botlottak, ezért keresni kezdték az elkövetőket, akiket megszeppenve meg is találtak a padláson.

A Szentesi Rendőrkapitányság mindkét fiatalembert őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat – mondta Szenti Szabolcs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik