 |
A törvényes keretek közt űzhető mesterségek közül ez a világon a lehető legjobb és legélvezetesebb. A New York Times külpolitikai kommentátora, Thomas L. Friedman jellemzi így a maga mesterségét. S a részleteket is ecseteli: szinte turistaként járja a világot, s amit lát, arról hetente kétszer ír egy-egy 740 szavas cikket. Maga dönti el, mikor miről beszél, s ahhoz hova utazik és mennyi időre. Szabadsága teljes, költségkerete “úgyszólván” korlátlan. (Pulitzer-díjat pedig háromszor kapott. Egyik előző könyvét 20 nyelvre fordították le.)
2001. szeptember 11-e, a korszakfordító toronymerényletek után a jelzőt felcserélné. Élvezetes helyett, mint írja, inkább azt mondaná, hogy érdekfeszítő a munkája. Merőben személyes vélekedés fonódik össze nála a mérlegelő kíváncsisággal és tárgyszerű érveléssel. Az összefonódás mentsége és magyarázata, hogy Friedman igyekszik ott lenni, ahol történik valami, hogy a személyes reflexió a szemtanú kommentárja legyen. Legutóbb, az iraki háború idején például természetesen a helyszínről küldte New Yorkba kommentárjait. Egyebek közt arról írt akkor (április 14-én, az International Herald Tribune-ben, azaz lapjának nemzetközi “leányvállalatában”), hogy a tovább élő szaddámi szemlélet ellenében az arab észjárás változása a tét.
Könyvében épp’ a szemléletmód az egyik központi kérdés. Heti kommentárjaiból azért állított össze könyvet, hogy megértse és megvilágítsa, mi is történt 2001. szeptember 11-én. A minden heti, 2001. szeptember 13-a és 2002. július 3-a közt publikált cikkekhez hozzáfűzött néhányat az előzményekből, tehát a korábban írt, de tárgyuk miatt ide tartozó krónikákból, valamint részleteket naplójából. A “napló” voltaképpen a cikkek anyagának jegyzőkönyve, afféle első változat, kitérőkkel és egyéb kérdésekkel. Anyagának feldolgozásában támaszkodik orientalista stúdiumaira (Brandeis, Oxford) s a NYT bejrúti (1981-1982), majd jeruzsálemi (1984-1988) tudósítójaként szerzett, és könyvben is bemutatott tapasztalataira. (From Beirut to Jerusalem, 1989.)
Töprengéseinek folytatásához most a fél világot beutazta, Indonéziától kezdve Pakisztánon, Afganisztánon át egészen Belgiumig. Szenvedélyes cikkekben fejtegeti, hogy a berlini falomlás után másféle falnak ütközünk. Ez a fal emberi fejekben épült, balítéletekből, s Amerikát választja el az arab-muzulmán világtól. 2002 márciusában jegyzi fel: a ledőlt berlini fal mögött az amerikai eszmék s elgondolások iránt fogékony milliók voltak. Az avíttan újmódi és másféle falnak viszont úgy ütközik neki, hogy csak meglepődni tud a Gallup egyik közvélemény-kutatási eredményén. Kilenc mohamedán országban végzett felmérései alapján közölte az intézet: a mohamedánok 61 százalékának meggyőződése, hogy a toronymerényletekben egyetlen arab sem vett részt. Amerikáról 53 százalékuknak van mélységesen lesújtó véleménye. A helyek, országok ismeretében meglepő, hogy a két százalékos arány nem magasabb – állapítja meg Friedman.
A merényletek elkövetőinek életrajza mintha ugyanaz a történet volna: arab középosztályból származó fiatalember tanulmányait folytatni Európába jön, peremre szorítottnak érzi magát, szélsőséges iszlám körökben lel támaszt. Mintegy megtér saját hitéhez, mely addig másként volt az övé.
|
Legfontosabb paraméterek |
| Thomas L. Friedman: Longitudes and Attitudes. .• Exploring the World After September 11.; Farrar, Straus and Giroux |
|
Igazából neototalitárius ideológia az, amihez tanulmányai közben megtér – idézi a Freedom House emberjogi szervezet elnökét Friedman. S történeti analógiái közt említi ezt is: “Eichmann-nal Izrael végzett. A nácizmussal viszont maga a modern Németország, amikor megalkotta, s a gyakorlatba ültette a világ egyik legdemokratikusabb alkotmányát.”
