Ez az a kiállítás, ahol jóformán semmi sincs kiállítva. Illik tehát a design nemzetközi hírű francia fenegyerekéhez, Philippe Starckhoz, aki egyébként a design Oscar-díjától a becsületrendig majd’ minden kitüntetést megkapott.
“Az én múzeumom a fürdőszoba, a hálószoba” – állítja Starck. Elutasított hát eddig minden felkérést, hogy rendezzen kiállítást. A párizsi Beaubourg, vagyis a Centre Georges Pompidou erősködésére végül is igent mondott. Az idő múlását szemlélve, 54 évesen úgy gondolta: tárlatát “mégiscsak jobb, ha még elevenen láthatja”.
Berendezett egy 800 négyzetméteres, ellipszis alakú teret. Benne az egyetlen műtárgy az amforára emlékeztető bronz, Az árnyék. Némely tudósok szerint ilyen alakja van az univerzumnak. Starck óceánparti házában, Arcachonban a kagylókat nézegetve találta meg elméjében ezt a tárgyat, mint ősformát. A sűrűn félhomályos, drapériába burkolt teremben többé-kevésbé köréje rakta, afféle piedesztálokra, saját fejét, tizenegy példányban. Az egyhuzamban beszélő fejek mögött képernyőkön sorjáznak a designer negyedszázados munkásságának dokumentumai. Öniróniával s megfontolt hangzavarban kommentálják őket az önarcképek mint kikiáltók. (E magyarázatokat könyv alakban is kiadta a Beaubourg: Explications, 299 oldal, ára 25 euró.) A terem bejáratánál a fő-fő kikiáltó invitál a falról: “Tessék, tessék. Itt semmi sem látható, de minden kapható. Csak tessék, hallgassák meg a felfuvalkodott nagyfejűt, aki azt mondja, mindent csinált.”
Starck szívesen idézi Oscar Wilde-ot: “a látható sokkal rejtélyesebb, mint a láthatatlan”. A kiállítás ebben a szellemben önleleplező, a láthatót s így rejtélyeset fintorral leplezi. Marad középütt Az árnyék, a termen kívül pedig mindaz, amit Starck kiötlött, formatervezett. Nem mindent, de elég sok mindent csinált: szállodákat Japánban, Angliában, az Egyesült Államokban, Thomson-tévéket, fotelt, széket, citromfacsarót, bordeaux-i reptéren irányítótornyot (apja repülőgép-tervező volt), lámpát, divatboltot Párizsban, az iparművészeti főiskolát, meg az elnöki rezidencia enteriőrjét és így tovább. Mindez sokfelé látható, a 800 négyzetméternél összehasonlíthatatlanul nagyobb színtéren, ott, ahol programja szerint Starck formatervezve mindannyiunk életébe avatkozna, mint mondja, “baráti belső ellenségként”, hogy észrevegyük magunkat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
