Kicsit szomorkás…

Bajosan tud cáfolni Edward W. Barnholt, az Agilent Technologies elnöke, iha azt hallja valakitől, hogy társasága 2002-es teljesítménye nem volt éppen tündökletes. A cég 1999-ben, a dotcom buborék tetőpontján vált ki a Hewlett-Packardból (HP), de csakhamar mélyrepülésbe kezdett. Az árbevétele tavaly 28 százalékkal esett vissza, a mérlege egymilliárd dollár veszteséget mutatott, részvényárfolyama pedig 35 százalékot romlott.

Így amikor eljött az ideje, hogy az igazgatóság megállapítsa az idei fizetését, Barnholt aligha lehetett túl boldog. Alapfizetését 10 százalékkal, 925 ezer dollárra csökkentették, és már második éve nem kap sem bónuszt, sem részvényeket. Korábbi részvényopcióival szintén nem sokra megy: a tavaly kapott, 750 ezer papírra szóló opció gyakorlatilag már az odaítélés pillanatában mínuszban volt, azaz a tőzsdei árfolyam az opciós ár alá került – és azóta sem mozdult el onnan. Barnholt azonban nem háborog: „Ha a társaság nem teljesít, miért kellene nekem többet kapnom?”

MEDVEURALOM.

Az övéhez hasonló történetek jól mutatják, hogy ami a jutalmazást és büntetést illeti, az amerikai vállalati szektor legmagasabb szintjein az elmúlt időszakban számottevő elmozdulás következett be. A legnagyobb társaságok vezérigazgatóinak keresete tavaly már második éve kétszámjegyű mértékben csökkent. Ennek oka elsősorban a tőzsdei medveuralom, amely miatt sokan nem tudták beváltani opcióikat, és a milliós bónuszokról is le kellett mondaniuk. A következmény: a vezérigazgatói keresetek ma ugyanott vannak, ahol 1996-ban voltak. A BusinessWeek és a Standard & Poor’s-hoz tartozó ExecuComp által ezúttal már 53. alkalommal elkészített éves kimutatás szerint a vezérigazgatók tavaly átlagosan 7,4 millió dollárt kerestek, azaz 33 százalékkal kevesebbet, mint 2001-ben. „Nem vitás, a bérezési bizottságok nagyon szigorúak a csúcsvezetők pénzeit illetően” – mondja Dan L. Goldwasser, a Forest Laboratories javadalmazási paneljének tagja. A Forestet régóta irányító Howard Solomon maga is csak szerény fizetést kap, noha a cég kiválóan teljesít. Igaz, 2001-ben a részvények meredek drágulása nyomán jókora nyereséggel tudta beváltani opcióit.

Scott McNealy, Sun Microsystems. A cég részvényei 92 százalékot veszítettek értékükből 2000-2002-ben, de az igazgatóság így is jóváhagyott számára 3,5 millió darab, 24 millió dollár összértékű opciót

ÖNMÉRSÉKLET.

Az átlagok persze csalókák lehetnek. A valóban nagy változás abban mutatkozik meg, hogy eltűnt a rendszer csúcsán korábban tapasztalható mértéktelenség. Tavalyelőtt az Oracle élén álló Lawrence J. Ellison rekordot döntött opciói beváltása révén elért 706,1 millió dolláros keresetével, 2002-ben viszont már mindössze 194,9 millió dollár volt a legmagasabb vezérigazgatói jövedelem. Míg 2001-ben még hét vezető került a százmillió dolláros határ fölé, 2002-ben már csupán kettő. A számokat torzítja az is, hogy néhány vezérigazgató – a gyenge teljesítmény miatt, illetve esetenként saját javadalmazását szemérmetlenül magasnak találva – vagy névleges összegért dolgozott, vagy visszaadta a számára jóváhagyott pénz egy részét. Így miközben az átlagos vezérigazgatói jövedelem tavaly a harmadával visszaesett, a felmérésben szereplő összesen 365 főnök e torzító tényezők kiküszöbölésével kalkulált átlagos keresete 5,9 százalékkal, 3,7 millió dollárra nőtt. Ez nem akkora emelkedés, amelynek felháborodást kellene kiváltania a befektetők részéről.

Egyes megfigyelők szerint a csillagászati összegek megnyirbálása a szabályok megváltozását jelzi: a társaságoknál a jövőben nem fogják eltűrni a szélsőségesen magas díjazást. Arról persze nincs szó, hogy mindenütt megvalósult volna a teljesítmény szerinti javadalmazás elve. A vezérigazgatók keresete még az elmúlt két évi csökkenés után is több mint kétszázszorosa az átlagdolgozókénak. Ám szakértők szerint a jövőbeni emelkedések valószínűleg akkor is sokkal kisebbek lesznek, ha a tőzsdére esetleg visszatér a kilencvenes évek hangulata, mivel a már életbe lépett vagy most készülő vállalatirányítási, számviteli és javadalmazási változtatások fékezőleg hatnak a keresetek növekedésére. „A vezetői javadalmazásban elmúlt az aranykor” – jelenti ki Pearl Meyer New York-i tanácsadó.

Jócskán hozzájárult mindehhez az igazgatóságok körében eluralkodó új konzervativizmus. Tisztában lévén azzal, hogy indokolniuk kell javadalmazási döntéseiket, az igazgatóságok egyre inkább azon vezetők számára tartják fenn a nagy pénzeket, akik kimagaslóan jól teljesítenek. Látványosan ritkulnak az olyan megkérdőjelezhető praktikák, amilyen a mínuszba futott opciók újraárazása, vagy számuk megkétszerezése az árfolyamromlás esetén. „Az igazgatósági tagok hozzáállása nagyon megváltozott. Fél éve azt tapasztalom, hogy nem akarnak semmilyen kockázatot vállalni. Szerintem halálosan félnek” – mondja Jack Dolmat-Connell, a Clark/Bardes Consulting vezetői javadalmazásért felelős alelnöke.

OLVADÓ VAGYONOK.

A vezérigazgatóknak azonban nemcsak a fizetésük csökkent. Legtöbbjük komoly részvénypakettel rendelkezik, amely a tőzsdei lejtmenet során rengeteget veszített értékéből. A kilencvenes években a részvények és az opciók egyre fontosabb összetevőivé váltak a vezérigazgatói kereseteknek. A hatás mérésére a BusinessWeek tavaly elkezdte vizsgálni, miként változik a kereseti vagyon, amely magában foglalja az öszszes eladott és megtartott részvényopciót, az év folyamán beváltott opciókat, valamint az alapfizetést, a bónuszokat és a részvényjuttatást. A tőzsdei árfolyamgyengüléssel párhuzamosan 2002-ben 43 százalékkal, 21,8 millió dollárra zuhant a felmérésben szereplő vezérigazgatók átlagos kereseti vagyona.

A visszaesés hatása alighanem jó ideig érezhető lesz. Olcsó opcióik többségét a vezérigazgatók beváltották, a még meglévők nagy része viszont – egyes becslések szerint 40 százaléka – jelenleg annyira mínuszos, hogy előreláthatólag beváltatlanul jár majd le. Az igazgatóságok pedig valószínűleg nem fogják ugyanolyan gyorsan pótolni számukra a készleteket, mint azt a múltban tették. A trend határozottan a kisebb juttatások felé mutat, részint azért, mert a befektetők ma már árgus szemekkel figyelik az osztogatást, részint pedig azért, mert elképzelhető, hogy az amerikai törvényhozás olyan szabályozást vezet be, amelynek értelmében a társaságoknak kiadásként kell elkönyvelniük az opciók költségét. Amennyiben ez megtörténik, úgy – Ira Kay, a Watson Wyatt Worldwide javadalmazási gyakorlatért felelős igazgatója szerint – a vezetői fizetések emelkedése az elkövetkező években elmaradhat a 10 százaléktól, szemben a késői kilencvenes évek 38 százalékos ütemével.

Sírni azért továbbra sem kell a vezérigazgatókért. Sokan közülük tavaly is monumentális pénzt kerestek. A listát Alfred Lerner, az MBNA bank októberben elhunyt vezérigazgatója vezeti, aki 194,9 millió dollárt kasszírozott opciói beváltásával. Néhány vezérigazgató annak ellenére tudott bejutni a legjobban keresők közé, hogy ők maguk vagy társaságaik botrányba keveredtek. Az ezüstérmes Jeffrey C. Barbakownak 111,1 millió dollárt hozott az opciók beváltása, miközben az általa irányított Tenet Healthcare, egy egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó cég ellen számos szövetségi vizsgálat folyik, egyebek közt túlszámlázás gyanújával. A Tenet szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az opciók nagy részét még kilenc évvel ezelőtt ítélték oda Barbakownak, ezért a beváltásukból származó nyereséget félrevezető a 2002-es keresethez sorolni. Dennis Kozlowski, a Tyco Internatio-nal kegyvesztett vezérigazgatója 71 millió dollárt vitt haza, szerencsésen még azelőtt, hogy távozott a vállalat éléről, s vádat emeltek ellene áfa-csalás miatt. Az összeg zömét – 67 millió dollárt – a részvényjuttatások tették ki. A Tyco most szeretné teljes egészében visszaszerezni tőle a keresetét.

IGAZSÁGTÉTEL. Sok vezér számára viszont 2002 a kemény igazságtétel éve volt, amikor is a bónuszok és az opciók áldozatul estek a gyenge teljesítménynek. A BusinessWeek összeállításában szereplő vezérigazgatóknak 40 százaléknál nagyobb hányada volt kénytelen sorrendben már a második évben teljes keresetének csökkenésébe beletörődni. Íme néhány név azok közül, akik az árfolyamromlás miatt nem tudták beváltani opcióikat: Richard D.Fairbank, a Capital One Financial első embere, Michael D. Eisner, a Walt Disney vezére és Carleton S. Fiorina, a HP vezérigazgatója. Persze nemcsak az opciókkal volt gond. Számos vezérigazgató veszítette el összes bónuszát, köztük Richard H. Brown, az Electronic Data Systems és Sidney Taurel, az Eli Lilly gyógyszergyár főnöke. Taurel önként vállalta, hogy a fizetését 1 dollárra csökkentsék, miután a szabadalmi védettség lejártát követően súlyosan visszaestek a Prozac nevű készítmény eladásai.

Más vezérigazgatók szintén veszni hagyták keresetük egy jelentős hányadát. John T. Chambers, a Cisco Systems és Thomas M. Siebel, a Siebel Systems vezérigazgatója egyaránt lemondott több millió opcióról. Igaz, ezek jó része mínuszos volt. Ennek ellenére mindketten igen rosszul szerepelnek a kereset/teljesítmény arányt vizsgáló, az elmúlt három évre kiterjedő elemzésben, ami részben azzal magyarázható, hogy a korábbi esztendőkben nagy mennyiségű opciót váltottak be, részben pedig a technológiai részvényeknek a tárgyidőszakban bekövetkezett gyengülésével. Samuel J. Palmisano, az IBM vezérigazgatója maga kérte az igazgatóságtól, hogy csökkentsék 2003-as bónuszait, és a pénzből inkább a vállalat 20 csúcsvezetőjét jutalmazzák a csapatként nyújtott teljesítmény alapján. „Ha egyszer csapatról beszélünk, akkor csapatnak is kell lennünk” – szögezi le Palmisano.

További kategóriát képviselnek a kitűnő teljesítmény ellenére is csak szerény javadalmazásban részesülő vezérek. Többen szerepelnek közülük azoknak a listáján, akik keresetükhöz viszonyítva a legjobban gyarapították a részvényesi értéket. A BusinessWeek elemzése három évi keresetet – alapfizetést és hosszú távú javadalmazást, ideértve a beváltott opciókat – vet egybe három naptári évi részvényesi hozammal. E módszer jól megvilágítja a kereset és a teljesítmény viszonyát, ugyanakkor rosszul üthet ki a régóta a posztjukon lévő vezérigazgatókra nézve, még akkor is, ha az illető vállalat ragyogóan teljesít. Az opciók ugyanis általában csak tíz év után járnak le, így egy vezérigazgató kiugróan magas keresetre tehet szert sok évvel korábbi opcióinak beváltásával. Reuben Mark például elismerésre méltó munkát végez a Colgate-Palmolive élén, ám a kereset/teljesítmény összevetésben mégis gyenge osztályzatot kap a korábbi opciók beváltása miatt.

ÉSSZERŰSÉG. A keresethez viszonyított részvényesi hozamot tekintve Richard D. Kinder, a houstoni Kinder Morgan energetikai cég milliárdos társalapítója lehet a legbüszkébb magára. Kinder évi 1 dollárért látja el a vezérigazgatói teendőket, társasága viszont 113 százalékos hozamot termelt a befektetőknek az el-múlt hároméves periódusban. A csúcsvezetői pénzek kapcsán kialakult vitában Kinder egyértelműen a kritikusok oldalán áll, méghozzá tevőlegesen is, amennyiben saját vállalatánál évi 200 ezer dollárban limitálta az alapfizetést. „Nehéz munka, meg kell fizetni, de nem mértéken felül – mondja a vezérigazgatóskodásról -, ideje visszatérni az ésszerűséghez.”

A legkisebb keresetarányos hozam már második éve Larry Ellison Oracle-vezér neve mellett szerepel, akinél a masszív 2001-es kereset és a részvényárfolyam süllyedése miatt előre borítékolható volt, hogy a ráta a 2000-2002-es időszakban is nagyon rossz lesz. Az Oracle szóvivője azt közölte, hogy Ellison nem kíván nyilatkozni.

A leggyengébb mutatót elérő vezérigazgatók táborába tartozik Scott McNealy, a Sun Microsystems első embere is. Ő 53,1 millió dollárt keresett az elmúlt három évben – ennek nagy részét opciói beváltásával -, miközben a befektetők 92 százalékot veszítettek Sun-részvényeiken. Mindezek ellenére McNealy valószínűleg tovább fog gazdagodni. Tavaly 3,5 millió darabos opciót kapott, amelyek jelenleg mínuszosak ugyan, ám jövőbeni értéküket a társaság 24 millió dollárra becsüli. A Sun szóvivőjének tájékoztatása szerint McNealy olyan opciókat váltott be 2002-ben, amelyek lassan lejártak volna, és az így kapott részvények értéke nagyot esett azóta. A mindössze évi százezer dollárért dolgozó McNealy a papírok többségét megtartotta.

A kereset/teljesítmény arány tekintetében nem tündöklő vezérigazgatók közül sokan vitatják a BusinessWeek elemzési módszerét. Némelyek szerint a beváltott opciók figyelembevétele irreálisan felduzzasztja a kereset összegét, míg mások azt kifogásolják, hogy egy kalap alá kerülnek azok, aki eladták, és azok, akik megtartották az opciós úton szerzett részvényeket.

Sidney Taurel, Eli Lilly.
A Prozac-eladások visszaesése nyomán Taurel önként vállalta, hogy fizetését évi 1 dollárra csökkentsék. A számára megszavazott 350 ezer darabos részvényopció pillanatnyilag mind mínuszos.

JUTALOM.

Előfordult olykor az is, hogy az igazgatóság nem ragaszkodott a szigorú teljesítmény kritériumokhoz, hanem egyszerűen újradefiniálta azokat. Henry R. Silvermannek, a Cendant vezérigazgatójának az eredeti formula alapján mintegy 5 millió dollár bónusz járt volna, de a módosítás nyomán az összeg felment 7,9 millióra. Silverman – aki újratárgyalta szerződését, kivétetve belőle a 2002-től járó éves opciókra vonatkozó részt – azt állítja, hogy az új formula az adózás előtti eredményt veszi alapul, amely szerinte „a legjobb fokmérője a társaság egészségének és nyereségességének”. Az Apple Computernél Steven P. Jobs vezérigazgatónak ugyan mindössze évi 1 dollár a fizetése, viszont az igazgatóság megszavazta számára, hogy 27,5 millió részvényre szóló mínuszos opcióját becserélhesse 72 millió dollár értékű fenntartott részvényre, amivel voltaképpen megjutalmazták őt az Apple árfolyamának az elmúlt három évben bekövetkezett 80 százalékos zuhanásáért.

Elmondható-e vajon összességében, hogy két évi csökkenés után a vezetői javadalmazás visszakerült az ésszerű szintre? Talán igen, legalábbis egy mérce szerint bizonyosan. Az összes vezérigazgató átlagkeresete – akárcsak a 20 legjobban fizetetté közülük – reálértékben ugyanakkora volt tavaly, mint 1996-ban, vagyis abban az esztendőben, amikor a főnöki keresetek elkezdtek az égbe emelkedni. S bár a 7,6 millió dolláros átlag még mindig lélegzetelállítóan nagy pénz, vezérigazgatónak lenni embert próbáló munka.

Ahogyan az elmúlt időszak vállalati titánjait sorra szívta be a recessziós örvény, módosultak az elvárások mind a teljesítményt, mind a keresetet illetően. Ez azonban nem szükségképpen rossz. Elvégre ha a befektetőknek tudomásul kell venniük, hogy mostantól nem lesznek többé két, vagy akár három számjegyű hozamok, a vezérigazgatóknak is illik erősen visszavenniük igényeikből. Ez a teljesítményarányos javadalmazás lényege.