Az angol nyelv könyve

Az angol nyelv cambridge-i enciklopédiájának ez a második kiadása. A pár évvel ezelőttihez képest 16 oldallal és 44 illusztrációval bővült, például az „internet angol” leírásával. A könyv jellege, szerkezete, formátuma olyan, mint a szerzőtől magyarul is megjelent munka, mely a nyelvvel kapcsolatos tudnivalókat foglalta össze félezer oldalon (A nyelv enciklopédiája, Osiris, 1998). Annak első részében írta Crystal: „a nyelv kivételes szerepet játszik az emberi gondolatok és törekvések tágasságának megjelenítésében. Ha szétnézünk magunk körül, elámulunk a világnézetek, irodalmak és életmódok sokaságát közvetítő több ezer nyelven és nyelvjáráson. Ha visszatekintünk elődeink gondolataira, azt tapasztaljuk, hogy ezt is csak annyiban tehetjük meg, amennyiben a nyelv lehetővé teszi számunkra. Ha előretekintünk az időben, látjuk, hogy tervezni csak a nyelv segítségével vagyunk képesek”.

SZAKTEKINTÉLY. Crystal 62 éves. Az észak-írországi Lisburnben született, Liverpoolban volt gimnazista, angol nyelvtudományból a londoni egyetemen diplomázott. Előbb Wales-ben, a bangori egyetemen tanított. Jelenleg ugyanott honoris causa professzor, s a University of Reading tanára. Egyebek közt az angoltanárok nemzetközi egyesületének elnöke. Számos tanulmányt, kézikönyvet publikált, egyiket feleségével közösen, egy másikat, a Shakespeare-szótárt pedig színész fiával. Ő készítette a Cambridge Enciklopédiát. Elismert szaktekintélye a nyelvpatológiának.

Tárgy-, adat- és anyagismeret, szaktudás s pedagógiai érzék mesteri ötvözete a könyv. Kitűnő munka – írta róla a magyarra is lefordított, a nyelvszemlélet újragondolására késztető munka szerzője, Steven Pirker.

Diákhoz, tanárhoz ugyanúgy szól, mint a bölcsészet iránt kevéssé érdeklődő, viszont az angolt mint afféle lingua franca-t naponta használó üzleti, technikai szakemberhez. (Emiatt is jó volna elképzelni magyar fordítását.) A nyelvhasználat ugyanis sohasem pusztán gyakorlati kérdés, civilizációs hagyományok állnak mögötte. Ezek ismerete nélkül a régvolt közvetítő nyelvek esetében aligha lehetett megszólalni. A középkori és reneszánsz értelmiségi párbeszédben a latin, majd a XVII-XVIII. században – s a diplomáciát illetően egészen a XIX. századig – a francia így volt műveltségi, társasági szinthez kötött közvetítő nyelv, eltérően a közvetítő nyelvként ma általánosan használt angoltól.

A régi szójáték szerint az angolokat az amerikaikkal az óceán köti össze, s a közös nyelv választja el egymástól. A világszerte angolul beszélők pár száz milliós közösségére érvényes igazán a szójáték. Crystal szerint nagyjából 380 millióan használják anyanyelvként (úgynevezett „első nyelvként”) az angolt. (Amerika lakóinak csaknem 90, Nagy-Britannia lakóinak majdnem 100 százaléka.) De a nyelvész különbséget tesz a Nagy-Britanniától s Egyesült Államoktól Ausztrálián és Dél-Afrikán át Nigériáig anyanyelvként használt angol beszédmódjai között. Az angolt kétféleképp írja le: szerkezete, illetve használata szerint. A használatban megkülönböztet időbeli, társadalmi, regionális és személyes változatokat (utóbbiak közt például az írókét).

VÉG NÉLKÜL. A szerkezetet és változatokat 5 nagy fejezet (és 22 alfejezet) írja le, a 6. pedig a nyelvtanulással foglalkozik. A problémakörök bemutatásának közös formája általában az, hogy a bal oldali lapra kerülnek az összefoglaló és tömör értekezések, a szemköztire pedig a szemléltető adatok, térképek, idézetek, egyéb képes és szöveges illusztrációk. Aki tehát például a Johnson-féle (XVIII. századi, angliai értelmező) szótárról vagy a (XIX. századi, amerikai) Websterről gyorsan akar pontosat megtudni, az a megfelelő dupla oldalakon majd’ mindent megtalál. Utána meg vég nélkül tallózhat a közel félezer oldalon, hogy tájékozódjon például a francia kölcsönszavak, a Biblia-fordítások vagy Dickens nyelve felől.