Nagyvilág

A náci népirtás áldozataira emlékeznek

auschwitz (auschwitz, )
auschwitz (auschwitz, )

Egy ENSZ-határozat 2005 őszén a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította január 27-ét, az auschwitzi megsemmisítő tábor felszabadulásának a napját.

2006 óta minden évben ezen a napon emlékeznek világszerte a náci népirtás áldozataira.

Az ENSZ Közgyűlésének egyhangúlag elfogadott határozata hangsúlyozza “az emlékezés és a tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosság történetét. A megsemmisítő táborokban meggyilkolt zsidók közül minden tizediket Magyarországról hurcolták a halálba.

1947-ben Lengyelország az auschwitzi koncentrációs tábor helyén múzeumot létesített az áldozatok emlékére. Minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak.

Rómában elsötétül a Colosseum a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként.

Budapesten megemlékezés lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban, Hódmezővásárhelyen pedig kiállítás nyílik ebből az alkalomból.

Az Élete Menete Alapítvány rendezvényén az Uránia Nemzeti Filmszínházban a kormány képviseletében részt vesz Hende Csaba honvédelmi miniszter, ott lesz továbbá Ilan Mor, Izrael nagykövete, valamint a meghívottak között szerepel Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai, Alekszandr Tolkacs orosz és Jean-François Paroz svájci nagykövet, illetve Gottfried Köfner, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális képviselője.

A Holokauszt Emlékközpontban az esemény díszvendégei az Auschwitz-táborcsoport túlélői lesznek, képviselőjük beszédet is mond. A résztvevőket Botos János, az emlékközpont ügyvezető igazgatóhelyettese köszönti, majd Szabó Máté, az Alapvető Jogok Hivatalának biztosa nyitja meg az eseményt. Tisovszky János, az ENSZ Bécsi Információs Irodájának igazgatója az ENSZ emléknapi felhívását olvassa fel. A megemlékezést az Áldozatok Emlékfala előtti koszorúzás és főhajtás zárja.

Hódmezővásárhelyen Emberségről példát címmel nyílik kiállítás, a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért nevű szervezet pedig a Szombat című lap internetes oldalán arra hívja fel a figyelmet, hogy gyújtsanak gyertyát az ablakokban az emberek az áldozatok emlékére és “tiltakozásként a megkülönböztetés, valamint a kirekesztés és a rasszizmus minden fajtája ellen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik