Nagyvilág

Kiszabadultak az augusztusban elrabolt pilóták

szíria (szíria)
szíria (szíria)

Visszanyerte szabadságát szombaton Libanonban két török pilóta, annak az alkunak a keretében, amelynek alapján előző nap kiszabadult Szíriában kilenc libanoni zarándok.

A két török pilótát átadták a libanoni hatóságoknak, a nap folyamán hazatérnek Törökországba – közölte az Anadolu török hírügynökség.

A Szíriában szabadon engedett libanoni zarándokok az iszlám síita ágához tartoznak, és Törökországon át Iránba indultak, de amint 2012 májusában átlépték a szíriai határt, az ottani szunnita felkelők elfogták őket két társukkal együtt, akiket azóta már elengedtek. Elrablójuk, a Szíria Szabad Hadsereghez tartozó Északi Vihar Brigád azt akarta kicsikarni a szabadságuk fejében, hogy a libanoni Hezbollah radikális síita szervezet hagyja abba a damaszkuszi rendszer támogatását. Ezt nem sikerült elérnie.

A zarándokok rokonai augusztusban rabolták el Bejrútban a Turkish Airlines két pilótáját, abban bízva, hogy Törökország – amely közeli kapcsolatokat ápol egyes szíriai lázadócsoportokkal – majd segít a zarándokok kiszabadításában.A kilenc zarándok már biztonságban, török területen van, repülőgépük várhatóan az esti órákban érkezik meg Bejrútba. A túszok szabadon engedésében katari és palesztin közvetítők is szerepet játszottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik