Nagyvilág

Kemény harcok folynak Szíriában

sziria-gyerekek(1)(960x640).jpg (szíria, gyerekek)
sziria-gyerekek(1)(960x640).jpg (szíria, gyerekek)

A felkelők és a kormányerők összecsapásában legkevesebb tíz ember meghalt és házak pusztultak el.

A felkelők Deir-ez-Zór több negyedében összecsaptak a kormányerőkkel, és benyomultak Rasdíja negyedbe, amelyet eddig a hadsereg tartott ellenőrzése alatt – közölte a londoni központú az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.

Ezzel párhuzamosan az iszlamista szélsőséges an-Nuszra Front fegyveresei megöltek tíz katonát, akiket a Rasdíja elfoglalásáért vívott harcokban fogtak el. Csütörtökön a szíriai állami televízió bejelentette, hogy Deir-ez-Zórnál életét vesztette Dzsamáa Dzsamáa, a tartomány katonai hírszerzését vezető tábornok. Az OSDH közölte, hogy a tábornokot a rasdíjai harcok során sebesítette meg halálosan egy orvlövész, amikor a dzsihadisták összecsaptak a hadsereggel.

Dzsamáa volt a szíriai hadsereg egyik legbefolyásosabb tisztje, s fontos szerepet játszott, amikor a szír hadsereg 1976 és 2005 között Dél-Libanonban állomásozott. Őt is kihallgatták a Rafík Haríri volt kormányfő elleni 2005. évi merénylet ügyének vizsgálatában, és az Egyesült Államok felvette azoknak a személyeknek a listájára, akiket terrorcselekmények támogatásával és libanoni zavarkeltéssel gyanúsítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik