Nagyvilág

Megtalálták a rejtélyes szőke kislány édesanyját

maria (maria)
maria (maria)

Bebizonyosodott Szása Ruseváról, hogy valóban ő annak a szőke, feltűnően világos bőrű kislánynak az édesanyja, akit egy görögországi cigánytelepen találtak.

A DNS-viszgálat egyértelműen megmutatta, hogy Szása Ruseva valóban Maria édesanyja – írja a Daily Mail. A nyomozás korábban már elvezetett a Bulgária középső részén fekvő Nikolaevo nevű településre, a 38 éves Szasa Rusevához, aki a bolgár televíziónak adott interjújában elmondta, hogy “sok évvel ezelőtt” görögországi munkavállalása alatt életet adott egy kislánynak, azonban ott kellett őt hagynia, mivel nem volt elég pénze, hogy hazavigye. Az asszonynak nyolc gyereke van.

“Haza akartam menni és vinni magammal a lányt, azonban közben született még két gyerekem, és így ez nem sikerült” – mondta Ruseva, hozzátéve, hogy nem pénzért adta el gyermekét.

A Maria névre hallgató öt-hat éves kislányra egy cigánytáborban bukkantak a hatóságok múlt szerdán a közép-görögországi Falsala közelében. Az illetékesek a DNS-minták összevetésével azonnal kizárták, hogy Maria rokonságban állna azzal a párral, amellyel a táborban együtt élt.

A 39 éves férfi és a 40 éves nő ellentmondásokba keveredett azzal kapcsolatban, hogy mikor és miként került hozzájuk a gyermek. Ügyvédjük szerint a kis Maria Görögországban született egy külföldi édesanya gyermekeként, és a roma házaspár törvénytelenül adoptálta őt. A görög rendőrség gyermekrablással, illetve gyermekkereskedelemmel gyanúsítja őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik