Nagyvilág

Előzetesbe került a görög újnácik vezetője

arany hajnal (arany hajnal)
arany hajnal (arany hajnal)

Előzetes letartóztatásba helyezték Görögországban csütörtök kora reggel az Arany Hajnal nevű neonáci párt vezetőjét, Nikosz Mihaloliakoszt - jelentette a görög sajtó. A politikust elsősorban azzal vádolják, hogy a pártot bűnszervezetté változtatta.

Mihaloliakoszt több órás bírósági meghallgatás után helyezték előzetes letartóztatásba, amely előreláthatólag addig tart, amíg a bíróság nem dönt bűnösségéről. Hasonló sorsra jutott előző nap egy másik arany hajnalos képviselő, Janisz Lagosz is, viszont három társukat feltételesen szabadlábra helyezték.

Fotó: AFP/Louisa Gouliamaki

A párt ellen az után indult nyomozás, hogy a szervezet egy híve meggyilkolta Pavlosz Füszasz antifasiszta rapénekest. A hatóságok azzal kapcsolatban vizsgálódtak, hogy az Arany Hajnalnak szervezeti szinten is köze volt-e ehhez a gyilkossághoz. A párt – amelynek 18 parlamenti képviselője van a 300 fős görög törvényhozásban – tagadja ezt, és politikai lejárató kampányt gyanít az ügy mögött.

A vizsgálat keretében az Arany Hajnal hat parlamenti képviselőjét és további 15 tagját vették őrizetbe. Mihaloliakoszt ötödikként hallgatta meg a bíróság, egy képviselő kikérdezése még hátravan.

Fotó: AFP/Aris Messinis

A meghallgatás helyszínén – a bírósági épületen kívül – a párt számos híve jelent meg, hogy tiltakozzon az őrizetbe vételek ellen. Amikor a pártvezért megbilincselve elvezették, jelen volt a felesége és a lánya is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik