 |
Elég lett volna 10-15 millióval többet kínálni, mint az OMV – kommentálja Szikszai Szabolcs, a Takarékbank elemzője a magyar olajipari vállalat által beadott 505 millió dolláros ajánlatot. Ez 85 millióval haladja meg az osztrák konkurens által a horvát INA 25 százalék plusz egy részvé-nyes pakketjére szánt összeget. Szikszai szerint a hatalmas prémium jól mutatja, hogy a Mol mindenáron meg akarja szerezni a céget az osztrákok elől, és ezért hajlandó túlfizetni a jelenlegi tulajdonost, a horvát államot. Olajipari szakértők szerint ugyanis az egyre fokozódó regionális versenyben éppen a horvát vállalat magánosítása lehet az a mérföldkő, amely eldöntheti: a Mol vagy az OMV lesz-e a térség konszolidációs folyamatának kulcsszereplője (Figyelő, 2003/27. szám).
Nem meglepő tehát, ha meg nem erősített információk szerint a múlt heti kötelező érvényű ajánlattételt követően az osztrák cég – látván a Mol által kínált óriási összeget – mindent elkövet, hogy az e hét csütörtökén megszülető kormánydöntésig valamilyen módon még „felturbózza” saját ajánlatát. Ennek jegyében a hírek szerint megüzente a horvát kormánynak: hajlandó lenne hasonló árat fizetni, mint a Mol. De vajon csak egy egyszerű ki-ki meccs folyik a két cég között, vagy tényleg megéri az áldozatot a horvát társaság?
FEKETE DOBOZ. Elemzők korábban 350-400 millió dollárra saccolták az INA 25 százalékának reális értékét. Vagyis a pénzügyesek szerint a két konkuráló cég – amennyiben az OMV valóban emelné a tétet – közel 100 millióval fizetné túl a horvát társaságot, ennyit pedig nem termelnek ki a potenciális szinergiahatások. „A Mol ajánlatából 13 feletti ár-nyereség hányad (P/E) jön ki az INA-ra, miközben az iparági átlag ennél jóval alacsonyabb” – kommentálja Szikszai a magyar cég által kínált összeg nagyságát. „A részvényelemzők azonban közel sem nyernek akkora betekintést a horvát cég életébe, hogy a legapróbb részletekig felderíthessék az INA-ügyletben rejlő összes lehetőséget” – emlékeztette a Figyelőt Áldott Zoltán, a Mol stratégiai igazgatója, aki szerint így az 505 milliós ajánlat egyáltalán nem nevezhető túlzónak. A magas vételi ajánlatra árfolyamgyengüléssel reagáló piacok mindenesetre azóta lenyugodtak, és a befektetők az esetleges túlfizetés helyett inkább azt értékelik, hogy a Mol végre beindíthatja lefékeződött regionális terjeszkedését.
A magyar társaságnak mindenesetre igencsak meg kell majd indokolnia, miért tartja ennyire értékesnek a horvát vállalatot, a vételi konstrukció jelenleg ismert feltételei ugyanis első látásra közel sem nevezhetőek ideálisnak. A horvát kormány kikötései között szerepel, hogy a győztes az INA privatizálását követő első 3 évben nem bocsáthat el alkalmazottakat – annak ellenére sem, hogy a cégnél jelenleg 16 ezren dolgoznak, annyian, mint a Molnál és az OMV-nél öszszesen. Szintén feltételül szabták, hogy meg kell tartani a két horvát finomítót, folytatni kell a nemrég elkezdett fejlesztési programot, ráadásul az új stratégiai befektető három évig nem vehet ki osztalékot a cégből. Szikszai ugyancsak nagyon előnytelen körülménynek ítéli meg, hogy a Mol esetleges nyertesként nem rendelkezne semmilyen opcióval további részesedésszerzéshez – ráadásul a mostani 25 százalékért fizetett összeg erős alsó korlátként szolgál majd a jövőbeli részesedésnövelés árazásánál is. Áldott Zoltán azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a Mol a Slovnaft esetében is kisebbségi befektetőként vészelte át az első három évet, s ennek ellenére az alapvető stratégiai kérdések terén meg tudta győzni a többségi tulajdonosokat.
Vágó Attila, a ConCorde elemzője szerint azonban nem érdemes összehasonlítani a két esetet: míg akkor a megrendült pénzügyi helyzetben lévő Slovnaftnál a nyolc igazgatósági tag közül négyet jelölhetett a magyar cég, addig a horvát vállalatnál csak két helyet kapnak a héttagú igazgatóságban, igaz ők jelölhetik a pénzügyi igazgatót. „A 25 százalékos INA-részesedés jó alap arra, hogy a jövőben szorosabbra lehessen fűzni a két cég közötti szálakat” – győzködi a befektetőket tovább a stratégiai igazgató, utalva a horvát privatizációs törvényben lefektetett további INA-magánosítási lépésekre. A Mol ráadásul mostani ajánlatában felkínálta a horvát kormánynak, hogy a következő másfél évben, a Slovnaft-ügylethez hasonlóan, részvénycserés megoldással erősítsék tovább a tulajdonosi kapcsolatokat. Ez pedig kiegyensúlyozott működési keretet adna egy, a Mol által vezetett magyar-szlovák-horvát hármasnak.
A hazai társaság főleg a horvát kiskereskedelmi üzletágban lát hatalmas lehetőséget, mivel az INA számos üzemanyagtöltő-állomással rendelkezik, és a déli országokban jelentős keresletnövekedés prognosztizálható. A kutak nagy részére azonban még modernizálás vár, így ez jelentős anyagi erőforrásokat emészt majd fel. Komoly szinergiákat lehet elérni annak kapcsán is, hogy jelenleg az INA és a Mol a nagykereskedelmi piacon sok helyen – például Boszniában – egymás konkurense. „A stratégiai összefonódás lehetővé teszi, hogy ezek után nagyobb, profitábilisabb piaci részesedést szerezhessen a két vállalat” – utal a várható fejleményekre Áldott Zoltán. Előnyökkel kecsegtet az INA tranzit hálózata is, s e téren Vágó szerint nem csupán az olaj-, hanem a gázvezetékekre is gondolni kell. „Viszonylag kis beruházással össze lehetne kötni a két ország vezetékhálózatát” – mondja a ConCorde elemzője. Idővel jelentős pozitív hatások jelentkezhetnek a finomítói kapacitások és a kutatási tevékenység összehangolásával is.
 |
| Idővel jelentős pozitív hatások jelentkezhetnek a finomítói kapacitások és a kutatási tevékenység összehangolásával is. |
Kérdéses azonban, hogy miközben a horvát cégnél fenn kívánják tartani a gázipari tevékenységet, a Mol már jelezte, hogy ebből az üzletágból itthon szívesen kivonulna. „Az INA jelenleg már csak a gáz kitermelésével, tárolásával és nagykereskedelmével foglalkozik, ami beleillik a Mol elképzeléseibe” – utal Áldott arra, hogy a gázüzletág várható magyarországi felbontásánál a Mol is a termelésre helyezné a hangsúlyt. A fentiek alapján Vágó 200-300 millió dolláros értékben összegzi a várható szinergiák jelenértékét, így számításai szerint az INA 505 milliós ajánlat mellett is jó üzlet lehet a magyar cég számára.
REGIONÁLIS LÉPÉS. Az ügylet pontos értékelésétől függetlenül a Mol az INA megszerzésével mindenképpen nagy lépést tenne a regionális terjeszkedésre épülő stratégiájában, hiszen nemigen létezik a térségben más, privatizálásra váró, és a horvát céghez hasonló méretű és lehetőségekkel rendelkező társaság. Hiába vett fel a közelmúltban 600 millió eurós hitelt a magyar társaság, az INA megvétele igencsak kimerítené a pénztárcáját, ahol az idei évre 700-800 millió dolláros EBITDA-mutatóra (kamat, adófizetés és amortizáció előtti nyereségre) számítanak az elemzők, így kérdéses, hogy a közeljövőben várható további kisebb magánosítási tendereken lesz-e ereje elindulni a társaságnak. A Molnál azonban nem aggódnak emiatt: a kelet-európai térség privatizációs gyakorlata szerintük azt mutatja, hogy az ügyletek igen lassan záródnak le. Példa erre a lengyel PKN Orlen és a gdanski finomító évek óta húzódó ügye, de a hét elején eltolták a szerb Beopetrol privatizációs ajánlatára történő jelentkezés határidejét is – a magyar olajcég e lehetőség iránt is érdeklődik. Nagyobb üzletek azonban már nemigen várhatóak a régióban, ráadásul Vágó szerint a Mol sokkal taktikusabban építette regionális hálózatát, mint osztrák konkurense. Míg ez utóbbinak szétszórtabb pozíciói vannak Kelet-Európában, és olyan helyeken is terjeszkedik, ahol nincsenek finomítói kapacitásai, a magyar olajcég stabil észak- déli tengelyt hozott létre, amelyet saját finomítóival el tud látni.
