Nagyvilág

Kövért nem fogadja a bajor parlament elnöke

kövér lászló (kövér lászló)
kövér lászló (kövér lászló)

Az alaptörvény módosítása miatt marad el a találkozó.

Az Országgyűlés elnöke hivatalos látogatáson tartózkodik Münchenben. A látogatás legfontosabb eseménye a szerdára tervezett találkozó lett volna Barbara Stamm-mal, a bajor parlament keresztény-szociális elnökével. A CSU az a párt, amely egyébként támogatja a magyar kormány törekvéseit, és eddig egyetlen alkalommal sem bírálta a budapesti vezetést.

A hétfői alkotmánymódosítást azonban ők is kritikusan szemlélik, ezért Barbara Stamm – amint sajtóosztálya kedd délután közzétette – nem kíván Kövér Lászlóval találkozni. A hírt a Heti Válasz online kiadása közölte.

Barbara Stamm döntését egyebek mellett azzal indokolta, hogy a magyar alkotmány újabb módosítása “az egész Európai Unióban és Németországban is mély aggodalmat és vitát váltott ki a magyar jogállamiságot illetően.” Stamm szerint a jelenlegi helyzetben az a „tanácsos”, hogy „a parlamentjeink közötti konstruktív párbeszéd” érdekében a holnapra tervezett találkozót Kövér Lászlóval halasszák el.

Az alkotmánymódosítás másnapján Angela Merkel német kancellár fogadta Áder János államfőt, és kiszámíthatóbb gazdasági környezet kialakítását kéri Magyarországtól. A köztársasági elnök szerint német partnerei nem kaptak kellően pontos tájékoztatást az alaptörvény módosításáról.

Az alkotmány módosításáról részletesen itt olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik