Annyiban könnyebb, mondja Bokros a mai helyzetről, hogy nem fenyeget az államcsőd veszélye. De nehezebb, mert megállt a gazdaság növekedése – állítja. „…de a növekedés már a kiigazítást megelőzően is alacsony volt, noha a kormány egyre többet költött a belföldi kereslet mesterséges táplálására. Amikor aztán a költségvetési hiány csökkentése elkerülhetetlenné válik, aminek növekedést fékező hatása rövid távon mindenképpen érvényesül, akkor felmerül a kérdés, hogy a kormány képes-e ezzel olyan szerkezeti reformokat szembeállítani, amelyek mégis gyorsíthatják a gazdaság növekedését.”
A kormány erre nem volt képes, hiszen ez látszik, állapítja meg. Magyarországon óriási a költségvetésen keresztüli jövedelem-újraelosztás, az állam saját csatornáin keresztül elszívja, felhasználja és visszaosztja a bruttó hazai termék felét – jelzi Bokros. Ehhez fogható mérték csak az északi jóléti államokban található, csakhogy ott az egy főre jutó termék három-négyszerese a mienknek. Ráadásul nálunk újfent magas az államadósság, a bruttó hazai termék kétharmada. A költségvetés hiányát és terjedelmét egyszerre csak a kiadások tartós csökkentésével lehetne mérsékelni. Ehhez viszont reformok kellenének.
Olyan szerkezeti reformok, amelyekkel „a reformerek kellő személyes hitele esetén megnövekedhet a bizalom a kormány gazdaságpolitikája iránt, aminek következtében felszaporodhatnak a megtakarítások, olcsóbb lehet a hitel, megélénkülhet a beruházási tevékenység” – teszi hozzá.
Közbizalom nélkül viszont nincs reformpolitika. „Éppen ebben van a különbség a 95/96-os és a 2006-ban elkezdett stabilizáció között. 13 évvel ezelőtt sokkal nagyobb volt a közbizalom, még ha eleinte a társadalom egy része nem is értette, hogy miért van szükség megszorító intézkedésekre” – állítja a hajdani pénzügyér, majd hozzáteszi: „…a kormány az én miniszterségem idején egyrészt sohasem ígért olyat, amit nem tartott volna be. Másrészt azt is megmondta becsületesen, hogy a program melyik elemének mi lesz a következménye, és úgy is történt. (…) Nem voltak eltitkolt fordulatok és homályos vargabetűk, amelyek következtében a vállalkozók, a beruházók pórul jártak volna. A csomagnak éppen az volt a legfőbb ereje, hogy kiszámítható volt.”
Ezzel szemben úgy látja, manapság a kiszámíthatóságnak semmi jelét nem tapasztaljuk. 2006 januárjában a kormány csökkentette az áfát, fél év múlva emelte. Hétfőn bejelent egy reformot, pénteken visszavonja. Pár hete még azt hallottuk, hogy a mai kormány a reformok folytatásának egyedüli záloga, aztán pedig a miniszterelnök bejelentette, hogy most már középtávon sincs lehetőség semmilyen érdemi reformra…
Úgy látja, míg az ő idejében a stabilizáció volt a cél, ezért korlátozott reformtörekvések voltak, most „2001 és 2006 között három kormány folytatott jövőfelélő, túlköltekező, a belső kereslet mesterséges felpörgetésén alapuló, így súlyosan egyensúlyromboló gazdaságpolitikát, aminek következtében a növekedés korábbi tartalékai teljesen kimerültek”.
Az idő előrehaladtával a hivatalban lévő kormány felelőssége egyre nő – mondja ki.
(Az interjú teljes szövege az ÉS-ben olvasható!)
