Nagyvilág

Putyin nem zárja ki a szíriai csapást

vlagyimir putyin (vlagyimir putyin, )
vlagyimir putyin (vlagyimir putyin, )

Ha kiderül, hogy tényleg vegyi fegyvert használt a szír kormány, akkor nem állnak útjába a beavatkozásnak – mondta az orosz elnök kedd este.

Vlagyimir Putyin orosz elnök óva intette a Nyugatot az egyoldalú fellépéstől Szíria ellen, de hozzátette, hogy Oroszország “nem zárja ki” egy büntető katonai csapásokról szóló ENSZ-határozat támogatását, ha bebizonyosodik, hogy Damaszkusz mérges gázt vetett be saját népe ellen.

Az AP hírügynökségnek és a Pervij Kanal (Egyes Csatorna) orosz állami tévének adott kedd esti terjedelmes interjújában az államfő elmondta: Moszkva leszállította Szíriának az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer egyes elemeit, de a további szállításokat befagyasztotta. Célzott arra, hogy Oroszország esetleg másutt is elad ilyen, nagy hatékonyságú rakétarendszereket, amennyiben a nyugati országok az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül megtámadják Szíriát. Megfigyelők szerint e burkolt fenyegetés azt jelenti, hogy Moszkva felújítaná az SZ-300-asok szállításáról szóló szerződését Iránnal, amelyet évekkel ezelőtt – erőteljes amerikai és izraeli nyomásra – törölt.

A Moszkva melletti rezidenciáján adott interjú volt az államfő egyetlen interjúja a csütörtökön kezdődő szentpétervári G20-csúcs előtt. A csúcsértekezlet az eredeti tervek szerint a világgazdaság helyzetére összpontosítana, de valószínűleg a szíriai vegyifegyver-támadás miatti nemzetközi válság uralja majd.

Putyin sajnálattal szólt arról, hogy Barack Obama amerikai elnök lemondta moszkvai útját, amelyre a G20-csúcs előtt került volna sor, de kifejezte reményét, hogy Szentpéterváron komoly megbeszéléseket folytathatnak majd Szíriáról és más kérdésekről.

Abszurd lenne a vegyi fegyver bevetése

“Obama elnököt nem azért választotta meg az amerikai nép, hogy Oroszország kedvében járjon. És az önök alázatos szolgáját sem azért választotta meg Oroszország népe, hogy valaki kedvében járjon – mondta Putyin. – Dolgozunk, vitázunk egyes ügyeken. Emberek vagyunk. Néha egyikünk felbosszantja magát. De szeretném újra megismételni, hogy a globális kölcsönös érdekek jó alapot jelentenek problémáink közös megoldására.”

Putyin szerint “nevetséges”, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya – Oroszország hű szövetségese – vegyi fegyvert vetett volna be olyankor, amikor erői fölényben vannak a lázadókkal szemben. “A mi nézőpontunkból teljesen abszurdnak tűnik, hogy miközben a fegyveres erők, a reguláris fegyveres erők offenzívában vannak, egyes helyeken bekerítették a lázadókat, és felszámolják őket, aközben elkezdenek vegyi fegyvereket használni, pedig nagyon jól tudják, hogy ez ürügyet adhat ellenük irányuló szankciókra, egyebek közt erő alkalmazására” – fejtegette az államfő.

“Ha van bizonyíték arra, hogy vegyi fegyverek bevetése történt, mégpedig konkrétan a reguláris hadsereg által, azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kell tárni – folytatta. – És annak meggyőzőnek kell lennie. Nem alapulhat híreszteléseken, különleges szolgálatok lehallgatás útján szerzett információin, beszélgetéseken és ilyesmiken.” Mint mondta, még az Egyesült Államokban is “vannak szakértők, akik szerint a kormány által előterjesztett bizonyítékok nem tűnnek meggyőzőknek, és akik nem zárják ki, hogy a (szíriai) ellenzék hajtott végre előre kitervelt provokatív akciót, így próbálva ürügyet adni támogatóinak a katonai beavatkozásra”.

Arra a kérdésre, milyen bizonyíték győzné meg Oroszországot, Putyin úgy válaszolt, hogy “mélyreható és konkrét vizsgálatnak kell lennie, olyan bizonyítékkal, amely nyilvánvalóan és minden kétséget kizárva bizonyítja, ki tette azt és milyen eszközökkel”. Szerinte még “túl korai” arról beszélni, mit tenne Oroszország, ha az Egyesült Államok megtámadná Szíriát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik