Görözdi György azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Ikvai-Szabó Imre főpolgármester helyettes közölte: a kerület, a kormány és a főváros folytatja a tárgyalásokat a Nyugati pályaudvar környékének rendezéséről, a döntés azonban a kormányé.
Az MTI úgy értesült, hogy a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit került szóba magánbefektetőként, nem utolsósorban azért, mivel telke van a Podmaniczky utca-Teréz körút-Váci út-Dózsa György út által határolt, rehabilitálandó területen. A TriGánit tervezője, a Finta Stúdió második lett a kormányzati negyedre kiírt nemzetközi tervpályázaton. Demján cége néhány héttel ezelőtt azért szállt ki a kormánynegyed projektből, mert aránytalanul soknak tartotta a rá hárított közfeladatokat. A TriGránit-csoport akkor 8 milliárd forintot szánt volna azokra a fejlesztésekre, amelyeket a közfeladatok közül át kellett volna vállalnia, ám számításaik szerint a fővárosi egyeztetésre előkészített szerződéstervezetben ez az összeg 20 milliárd forintra szökött föl.
A terület előkészítése jelenleg is folyik. A múlt évi központi költségvetésben 2 milliárd 756 millió forint szerepelt erre a célra, és miután ebből csak 632 milliót használtak fel a kormányzati projekt irányítói, a megmaradt összeg a további előkészítésre fordítható. Újabb pénzhez lehet jutni a kormányzati negyed tervezett területének használati díjából, amit a magánbefektető fizet majd. Az alapelv ugyanis az, hogy a telek állami tulajdonban marad.
Az alapvető cél, a rozsdaövezet rehabilitálása tehát nem változott, csak annak húzó beruházása, a kormányzati negyed tűnt el a képből – mutatott rá Görözdi György.
