Kőrösi Csoma Sándor 1834-es, első kiadású, Calcuttában megjelent tibeti-angol szótáráért közel 2,5 millió forintnál koppant a kalapács a decemberi esztergomi könyvárverésen. Tizenkét éve Eplényi Gábor gyűjtő ennek a ritkaságnak egy másik példányához 80 ezer forintért jutott hozzá, hogy azzal zömében utazási témájú, 4 ezer darabos könyvgyűjteményét gazdagítsa. Az immár a vételárához képest harmincszorosára felértékelődött tulajdonától mégsem válna meg szívesen, inkább vállalja a kockázatot, hogy a jövőben a könyv értéke akár a töredékére eshet.
Az árak ugyanis meglehetősen kiszámíthatatlanok a hazai könyvárverési piacon, ahol évente régiségek, ritkaságok, első kiadások, dedikált példányok és kéziratok ezrei cserélnek gazdát. Irreálisan magas áron kelhetnek el olyan kvalitásos darabok, mint a fenti szótár, de érhet százezreket egy, a szakemberek által giccsnek titulált, díszes kötésű, gazdagon illusztrált úgynevezett Aranybiblia is. „Káosz uralkodik az árak tekintetében” – magyarázza Bálinger Béla, a 130 éve működő Központi Antikvárium árveréseinek szervezője. Szerinte ennek az az oka, hogy kevés az igényes, képzett gyűjtő és szakember, annak ellenére, hogy mind eladóként, mind vevőként elengedhetetlen lenne az irodalom és a történelem beható ismerete és szeretete.
könyvbarátok. Az úgynevezett bibliofil vagyis könyvbarát gyűjtők a könyvek hagyományos tartalmi értéken túl műtárgyként tekintenek szerzeményeikre. Megkülönböztetett figyelmet szentelnek a kötet korának, a kiadás példányszámának, a különleges tipográfiának, a kötésnek, esetleg az igényes illusztrációknak, vagy annak, hogy illette-e a neves szerző, vagy történelmi személyiség kézjegyével a művet, netán az egészet saját kezével rótta az eladásra szánt papírdarabra. „Egy adott kiadvány ritkasága után a leglényegesebb a kötet kultúrtörténeti értéke” – nyilatkozta Scott Brown, a Fine Books & Collections című, könyvritkaságokra specializált magazin szerkesztője a Forbes magazinnak. Szerinte az utóbbi években az irodalmi vonatkozások helyett a gyűjtők a vizuálisan is méltányolható, képekkel, térképekkel tarkított dokumentumokat részesítik leginkább előnyben (lásd a táblázatot 2007 legnagyobb leütéseiről).
A Sotheby’s vagy a Christie’s aukciósházaknál, amelyek az indulásukkor kizárólag könyvaukciókat rendeztek, egyes tételek akár egy Picasso-mű árát is elérhetik, s a képzőművészet nagyjaihoz hasonló biztonságos befektetést ígérnek. Igaz, a különleges ritkaságokhoz csak egy dollármilliárdos réteg juthat hozzá. A gyűjtők többsége nyugaton az árverések helyett a könyvritkaságokra szakosodott antikváriumokban vásárol.
A Magna carta árverése.
Rekord áron.
Míg külföldön az árveréseken többnyire csak a kereskedők licitálnak, addig nálunk együtt verseng a gyűjtő és az antikvárius, a honi antikváriumokban pedig csak a second-hand könyveket kínálják” – mutat rá Eplényi, aki egy magyar-japán vegyes tulajdonú cég igazgatójaként alkalmanként külföldi árverésekre is ellátogat. Az elmúlt rendszer öröksége, hogy az antikváriumok évközben ritkaságok helyett olcsó, használt könyvekkel kereskednek. Ha árverésre kerül a sor, akkor a legértékesebb darabok mellett – a magas árak és a gyűjtők koncentrált figyelmének reményében – gyakran a gyenge-közepes példányok sorsát is kalapács alatt döntik el. Így nem véletlen, hogy az árverések színvonala meg sem közelíti a nyugati standardot. Ráadásul túl sok az aukció: csak Budapesten mintegy hatvan antikvárium működik, s közülük nem egy évi több licitálásra invitálja a vevőket.
Közülük mindössze pár tucatnyian engedhetik meg maguknak, hogy hat-hét számjegyű összegeket költsenek egy-egy darab-
ra. Ez a kör azonban bővülni látszik. Legalábbis erről tanúskodik, hogy a 2006 óta működő Alexandra Antikváriumban tavaly decemberben egytől-egyig elkelt az a 11 tétel, amelynek kikiáltási ára átlépte a milliós összeghatárt, így az Alexandra a tavalyi árverések közel 60 milliós forgalmával megelőzte az évtizedekig piacvezető Központi Antikváriumot.
KERTI TÖRPÉK. Nem véletlenül élik divatjukat például a könyvárverési piac „kerti törpéinek” titulált régi vadászati és szakácskönyvek, a gazdagon díszített Verne Gyula-sorozatok is, vagy nemhiába kedvelik sokan a hobbijukhoz vagy szakmájukhoz kapcsolódó tematikákat. A gyűjtést ugyanis a kínálat is nagyban befolyásolja, a kvalitásosabb, értékesebb kiadványok pedig egyre ritkábban fordulnak elő az árveréseken, holott igény láthatóan lenne rájuk. A szűk kínálat egyik magyarázata, hogy e darabok jó része kirobbanthatatlanul lapul a családi tölgyfapolcokon. A gyűjtemények egy másik jelentős szeletét a második világháború alatt és azt követően hordták el Magyarországról, így jól jártak azok, akik még a kilencvenes években szemezgettek a Nyugaton szétszóródott kollekciók darabjaiból, majd hazatérve túladtak rajtuk.
Befektetési céllal azonban egyelőre kevesen – bár egyre gyarapodó számban – vásárolnak a magyar könyvaukciókon. Biztos invesztíciót ígérnek például a kéziratok, azonban kétségtelenül ezek igénylik a legjelentősebb beruházást. Tavaly az Alexandra árverésén Vörösmarty Mihály Országház című versének kézirata vitte a pálmát, amelyért 13 millió forintot tett le egy gyűjtő.
A könyvek árát felverheti egy titokzatos történet is. A rendőrség 2002-ben 4 millió forint jutalmat ígért a vizsolyi református templomból ellopott Károli Gáspár-féle Vizsolyi Biblia nyomravezetőjének. Ennek nyomán az első magyar nyelvű szentírás példányaiból többet is beadtak a Központi Antikváriumhoz. A lopott könyvet végül visszavitték Vizsolyba, az árveréseken pedig két másik darab rekordáron kelt el: az egyik 2003-ban 12 millió forintétért, míg egy évvel később a másik már 19 millióért talált gazdára.
- Hungarikumok
A határon túl és emigrációban alkotó írókat sokáig „kényes kérdésként” kezelte a kultúrpolitika, amire válaszul a rendszerváltás után számos, az anyaországon kívül élő szerzőnek támadt divatja.
Most indult az a negyedéves folyóirat, amelynek Hungaricum a címe. „Hungaricum (e: hungarikum) lat (többes száma: hungarica) magyar vonatkozású régi v. újabb szellemi alkotás, történelmi v. természetrajzi lelet, de elsősorban könyv, nyomtatvány” – az idegen szavak kéziszótára így határozza meg a deákos hagyomány jegyében meghonosodott szót. „Magyar alkotók határainkon túl” – jelöli meg tárgyát az új kiadvány, amely a szavak mellett sok képet is bevet.
A folyóirat tehát folytatása a főszerkesztő, Kaiser Ottó könyvének, a Határtalan irodalomnak, amelyből eddig két kötet jelent meg. Ezek a magyarokról elnevezett ország határain kívül élő írókról szólnak. Afféle kulturális földrajz ez, hiszen aki Amszterdamban, Párizsban vagy Bukarestben magyar anyanyelvén ír, az ugyanúgy része a magyar irodalomnak, mint aki ezt határokon belül, Pécsett, Budapesten vagy Debrecenben teszi. (Továbbá, mint aki – ritka kivételként – nem magyar anyanyelvűként írói nyelvül választja a magyart, ahogyan azt a francia Marc Martin, azaz Martin Márk tette (Járt utat kétszer járj! Vallomások a magyartalanságomról; Szignatúra Könyvek; 158 oldal; Alexandra, 2004 ; Ára: 1999 forint.)
Hogy ki hol él, az kinek-kinek saját, személyes gondja – vallja a két évtizede Erdélyből áttelepült Ágoston Vilmos. Szerinte ilyen szempontból a magyar irodalom egységes, minden más „külső” szempontból nem; ez tipikusan huszadik századi, nem irodalmi probléma. Majd hozzáteszi: „Sokan remélik, hogy ebben a században eltűnik ez a kérdés, de én nem vagyok ebben olyan biztos.”
A helyzetet bonyolítja, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáig ez egy „kényes kérdés” volt. Az irodalompolitika kerülni akarta azt, hogy „sértse a szomszéd népek érzékenységét”. Így a hatvanas évek végére fölnevelkedett nemzedék nagyobb része jószerivel azt sem tudta, hogy a közvetlen szomszédságban magyarok is élnek, mi több, írnak. Következett aztán e „külföldivé” lett magyar irodalmaknak a felfedezése (meg a programszerű átjárás Erdélybe), majd ehhez társulva több író Magyarországra telepedése.
Ugyanaz a kultúrpolitika az emigrációban élőket a nyolcvanas évek közepéig nagyrészt „osztályellenségnek” minősítette. Albert Pál Párizsból, Határ Győző Londonból tudósította a Szabad Európa Rádiót könyvekről, kiállításokról, színházi előadásokról, Borbándi Gyula a Szabad Európa, a költő Siklós István a BBC magyar adását vezette, s munkatársai közt tudhatta Sárközi Mátyást vagy a hazai szamizdat-kiadóként oda emigrált Orosz Istvánt. Márai Sándor utolsó negyven évének könyvei csempészáruként érkeztek, a korábbiakra meg antikváriumok bennfentes látogatói csaptak le pult alatt. Őt egyébként a nyolcvanas évek elején már szerette volna kiadni a Helikon, de Márai tartotta magát régi elhatározásához: az itteni kiadáshoz nem járul hozzá mindaddig, amíg az ország fel nem szabadul a totalitárius uralom és a szovjet megszállás alól.
Az utóbbi másfél évtized egyik érdekes irodalomszociológiai jelensége, hogy a sikerkönyvek listáján, éppen a vitathatatlanul klasszikus Márai mellett, az aggastyán fenegyerekként hazatért Faludy meg a továbbra is politikai vitákat kavaró Wass Albert szerepel. (Róla most jelent meg Ágoston Vilmos monográfiája: A kisajátított tér. A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben.)
Fényképezőgépével Kaiser Ottó „kisebbségieket” és „emigránsokat” hoz haza onnan, ahol egyébként otthon vannak. Meg olyanokat, akiknek sikerült mindkét történeti-társadalmi kategóriába belekerülniük, mint a jugoszláviaiból svédországivá lett Domonkos Istvánt. Az egy-egy alkotóról készült sorozatot a fotóriport alanya maga kommentálja. Domonkos például ezzel a versrészlettel is: „nos költészet egyedül maradtunk / nem ezt akartuk / a napon ülünk és egymásra vicsorítunk”.
Az alkotók sorába kerültek olyanok is, akik – olykor nyelvet váltva – fordítói a magyar irodalomnak. Gesztus ez „a kevéssé megbecsült fordítóknak”, mondja a Hungaricum első számában a próza- és drámaíró Háy János, kérve, legyen még szélesebb ez a gesztus, hogy kirajzolódhasson, „milyen működési esélye, lehetősége van egy hazai terepen született műalkotásnak”.
Kaiser Ottó: Határtalan irodalom. Magyar irodalom a határon túl 1-2. › 304/298 oldal › Alexandra, 2006/2007 › Ára: 7000 forint/kötet.
Hungaricum, 2007/1. › 194 oldal › Ára: 1490 forint
Röviden: Rezignált rögzítő
A Pulitzer-emlékdíjas, a Minőségi Újságírásért Díjat öt ízben kiérdemlő újságírót a dokumentarista kétparancsolata viszi előre: módszeres és kíméletlen szemlélője és rögzítője történetnek, sorsnak, embernek, s csak a legvégső esetben veszi kézbe maga a fonalakat. A kötet a Népszabadságban megjelent, az elesettek történeteit szenvtelen pontossággal rögzítő riportjait gyűjti össze. Munkahelyi ártalomnak vélhetnénk, hogy Romhányi ma már szinte mindent a vesztesek szemszögéből lát. Éppen az ő példájuk miatt engedheti meg magának a távolságtartást, hogy minden oda nem illő sallangot elijesszen fekete-fehér „dokumentumfilmjei” hibátlan kockáitól.
Romhányi Tamás: Az elsikkasztott szamár › 224 oldal › Népszabadság, 2007 › Ára: 2580 forint
Vendégoldal
Takács Zsuzsa lírai kisprózái merész és elegáns szövegek, amelyek jórészt az álmok és az emlékek elmosódó határán játszódnak. Az írások megkapóan őszinték, mégsem bizalmaskodóak, a narrátor nem egy esetben férfialakot ölt, ebből is látszik, felesleges lenne a fikciós és az önéletrajzi elemek szétszálazása. Mit találtunk A megtévesztő külsejű vendég című könyvben? Finom érzéki feltárulkozásokat, morális megrázkódtatások számbavételét, a kommunista idők gyötrelmeinek pátosztól mentes, mégis meggyőző felmondását. Takács Zsuzsa kisprózái méltóak a hódolatunkra.
Takács Zsuzsa: A megtévesztő külsejű vendég › 225 oldal › Magvető, 2007 › Ára: 2490 forint
Kontrollingról minden fokon
Nincs könnyű dolga azon gazdasági szakembereknek, akik könyvekből akarják magukat kontrollerekké képezni.
Egy cég nyereségének 80 százalékát rendszerint termékeinek vagy vevőinek 20 százaléka hozza. Csakhogy miközben a tankönyvekben látványos ábra szemlélteti az előbbi összefüggést, a gyakorlatban nem kis nehézséget okozhat annak meghatározása, melyik is az a bizonyos 20 százalék. Ezért kulcsszereplő a kontroller, aki a számviteli adatokból képes a pénzügyi döntéshozatalhoz szükséges adatokat kihámozni, illetve olyan mérési rendszert kiépíteni, amely azonosíthatja a kulcsproblémákat.
Ezen, az üzleti tervek felépítését, a pénzügyi döntéshozatalt és a végrehajtás ellenőrzését egyaránt támogató tevékenységről az utóbbi időben több nagyobb lélegzetű kötet is megjelent. Ám aki a ma boltokban lévő munkákból akarná megtanulni a szakma fortélyait, nem dúskálhat a szakirodalomban. Ennek ellenére még az (egyelőre) laikus is jól teszi, ha vásárlás előtt a boltban alaposan beleolvas a kötetekbe, mivel azok igencsak különböző célcsoportoknak, eltérő színvonalon és szemlélettel készültek.
Az első kihívás a számvitel és a pénzügy közötti kapcsolat megértése. Aki csak most ismerkedik a területtel, jól teszi, ha először a kontrolling elvi alapjait, a vezetői számvitelt és a költségszámítási módszereket tekinti át, s megérti a tulajdonosi érték, a pénzügyi tervezés és az audit jelentőségét. Ennek a körnek szólhat Sinkovics Alfréd alighanem elsősorban gazdasági alapképzésben részt vevőknek szánt munkája. A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tanára tényleg csak az alapokat mutatja be, inkább tan-, mint szakkönyvszerű művében. A sem a speciális kérdéseket, sem a mélyebb elméleti összefüggéseket nem taglaló kötet a borítón beharangozott esettanulmányokkal is adós marad: azok főként életszerűre alakított, néhány mondatos ellenőrző kérdések. A különféle szemléltető példák azonban a magyar valósághoz igazodnak, így alighanem a gyakorlati életben visszaköszönnek majd.
ELTÉRŐ MEGKÖZELÍTÉSEK. Az élesben végzett munkához azonban ez a tudás aligha lesz elég, s a már a területen dolgozókat sem fogja lázba hozni az imént taglalt kötet. A korábban piacra került könyvek – különösen a keménykötésben megjelentek – éppen az ilyen, inkább a mélyebb szakismereteket igénylő gyakorlati szakembereket célozták meg. A két kiszsebnyi kötetben megjelent A controller praxisa például az előbbi műhöz képest éppen az ellenkező póluson helyezkedik el: a szerző a gyakorlat oldaláról közelíti meg a feladatokat, tudományos definíciók nélkül, olvasmányosan, sok ábrával, példával – igaz ez utóbbiak német eseteket dolgoznak fel. Itt már megtudhatjuk, miként állítsunk össze stratégiai, operatív és nyereségtervet a termelési, értékesítési és más területek előrejelzéseiből, s megismerhetjük, miként kell a profitközpontokat, vagyis a vállalaton belül önállóan gazdálkodó, nyereségérdekelt üzletágakat úgy működtetni, hogy állandó versengésük ne a cég széteséséhez, hanem inkább hatékony kooperációhoz vezessen. Az olvasáshoz azonban csak az fogjon hozzá, aki pontosan ismeri a szakkifejezések jelentését, s ilyen háttérrel akar gyorsan választ kapni arra, miként oldhatná meg mindennapi problémáit.
A némi gazdálkodástani alapokkal már rendelkezőknek kínál egészen más szemléletű alternatívát az immár harmadik, átdolgozott kiadását megélt Kontrolling rendszerek című munka. Itt egy könyvben kapjuk az alapfogalmakat és az eszköztárat a felsőoktatásban és a vállalati tanácsadásban egyaránt aktívan tevékenykedő szerzőktől. Ebből a könyvből az is megérthető, miért nem irigyelt pozíció a kontrolleré: az illusztráló hatalmas táblázatok és folyamatábrák a témakörben járatlan olvasót alighanem örökre elriasztják. Ugyanakkor a szerzők az olvasó előtt folyamatosan, lépésről lépésre építik ki tervezési modelljüket a leggyakrabban használt táblázatkezelő programban, így az elszánt érdeklődő maga is velük haladhat. Ráadásul az alkotók modelljeiket egy CD-n közvetlenül olvasóik rendelkezésére is bocsátják. Ezek átbogarászásához azonban komoly elszántságra és szilárd alapismeretekre van szükség.
Azoknak tehát, akik a kapcsolódó területek valamelyikéről akarják magukat kontrollerré képezni, bizony nincs könnyű dolguk: jól érthető, gyakorlatorientált és kedvcsináló mű egyazon kötetben nemigen akad. Pedig alighanem az ilyen olvasók volnának a legnagyobb célcsoport, hiszen a legtöbb kisebb cégnél a számviteli vagy pénzügyi feladatokat ellátóknak kell fél-, negyed- vagy nyolcadállásban kontrollerként is helytállniuk.
Albrecht Deyhle: A controller praxisa (két kötetben) › 393 oldal › IFUA Horváth & Partners, 2005 › Ára: 3950 forint Boda György-Szlávik Péter: Kontrolling rendszerek › 499 oldal › KJK-Kerszöv, 2005 › Ára: 5187 forint Sinkovics Alfréd: Költség- és pénzügyi kontrolling › 292 oldal › CompLex Kiadó, 2007 › Ára: 5460 forint
Személyi edzésterv
John, a félénk mérnök leépítéstől tart, ám ezt a helyzetet igyekszik úgy felfogni, mint lehetőséget a váltásra. Ezért egy coachhoz fordul, akinek segítségével megvalósítja álmát: személyi edzőként dolgozik tovább. Az ő példájával illusztrálja Mick Cope fejezetről fejezetre, milyen változások érhetők el egy coach támogatásával, mit kell tennie ahhoz, hogy a változás valóban bekövetkezzen, s tartós is maradhasson. A lényeg, hogy minden az ügyfél érdekében, annak szándékai szerint, őszinte kapcsolatban történjen. A coaching tehát nem az, amit nálunk általában gondolnak, miszerint egy cég felbérel valakit, hogy a menedzsmentet a korábbinál is jobban a vállalati célok szolgálatába állítsa. Ez utóbbi csak akkor következhet be, ha a támogatott személy is a szíve mélyéből így akarja. Mick Cope eloszlatja azt a hiedelmet is, hogy munkahelyi vezetőből igazi coach válhat – egy főnök aligha támogathatja a beosztottját abban, hogy kilépjen, s személyi edzővé váljon.
Mick Cope: A coaching módszertana › 255 oldal › Manager Könyvkiadó, 2007 › Ára: 8990 forint
Buta vagy egyszerű?
Éveken át próbálkoztam legalább saját magam előtt eljátszani, hogy szétválogatom az e-mailjeimet. Áttérni a Google webes levelezőjére, a Gmailre – ahol nem kell szortírozgatni, a kereső meg évekre visszamenőleg bármit előszed, ha kell – maga volt a megváltás. Maradva a levelezésnél, ennek az ellenpéldája bármelyik körúti nagyposta, ahol már a belépés előtt azt mantrázom magamban: bármi történjen, nem kiabálok az alkalmazottakkal. Akkor sem, amikor már a sokadik sor postáskisasszonya dönt úgy, épp akkor zár be, amikor rám kerülne a sor.
Edward de Bono amerikai menedzsment guru Simplicity – A zseniálisan egyszerű című könyvében sajnos kevés a fentiekhez hasonló gyakorlati és releváns példa, és túl sok az alátámasztatlan, gurusan a világba puffantott állítás.
A lényeget úgy 50 oldalban is össze lehetne foglalni, és a konkrét fogásokat és gondolkodásbeli buktatókat taglaló fejezet önmagában sokkal összeszedettebb olvasmányként is hatna. (Mindezt ráadásul maga a szerző is elismeri a könyvben, úgyhogy nem tudni, pontosan hogyan lett az eredmény több mint 300 oldal. Biztosan így volt egyszerűbb.) Ettől még alapvetően szórakoztató olvasmány marad a Simplicity. De a körúti posta vezetőjének még mindig nekem kell majd elmagyaráznom: attól, hogy van öt ablak, még lehetne egyetlen sorba állítani az ügyfeleket.
Edward De Bono: Simplicity – A zseniálisan egyszerű › 314 oldal › Manager Könyvkiadó, 2007 › Ára: 2990 forint
Éjjeliszekrény: Mit olvas…
...Szentkuti László, a Siemens Zrt. vezérigazgatója?
„Most fejeztem be Donna Leon magyarul Bíbornál is sötétebb címen megjelent krimijét, bár én német anyanyelvem okán a német fordítást olvastam. Az amerikai írónő húsz éve Velencében él, és minden évben kiad egy krimit főhőse, Brunetti felügyelő újabb kalandjairól. A könyv nagyon jó képet ad Velencéről, s engem mint jogászt érdekelnek a benne leírt esetek. Vezetőként pedig Brunetti felügyelő nyomozati módszere jó példa nekem a stratégiai gondolkodásra: segít, hogy ne csak a felszínt lássuk, hanem nézzünk a dolgok mögé, az inkább elvezet az igazsághoz. Más krimikkel, például Agatha Christie-vel szemben itt nem maga a bűneset áll a középpontban, hanem a körülötte bonyolódó emberi viszonyok, történések. Kiderül, milyen az élet egy rossz, narcisztikus főnökkel, vagy milyen érzés, hogy az emberek fele adócsaló, de Brunettinek mégis egy gyilkosság után kell nyomoznia.”
Donna Leon: Bíbornál is sötétebb › 268 oldal › Geopen Könyvkiadó, 2007 › Ára: 1990 forint
A jegybankár kitálal
Emlékiratokat egy pályafutás végén szokás közölni, így feltételezhető, hogy memoárját Pénz beszél címen megjelentető Járai Zsigmond úgy gondolja: pályafutása befejeződött. Legalábbis a pénzügyi szektorban, ugyanis a volt jegybankárral kapcsolatban erősen tartja magát a pletyka: nem kizárt, hogy politikai szerepet vállal a Fidesz oldalán. Az olvasó, aki anekdotákat keres a könyvben, nem fog csalódni. Képzeljék csak el, amikor Princz Gábor, a Postabank teljhatalmú ura és Suchman Tamás, a Horn-kormány privatizációs minisztere közös felolvasóestet tartanak saját verseikből. (Recenzens nagyon sajnálja, hogy nem lehetett jelen az eseményen.)
A visszaemlékezések és az anekdoták mellett azonban a kötet többféle stílussal is próbálkozik – a pénzügyi ismeretterjesztés és az útleírás egyaránt megtalálható benne -, és ez nem válik előnyére. Helyenként nehezen olvashatóvá és terjengőssé teszi a könyvet, mintha egy összességében nem túl izgalmas, ám egyes részleteiben szórakoztató két és fél órás mozifilmet néznénk. Ötven percre megvágva tévéfilmnek egész jó lenne.
Járai szeretné magát konzervatív angol bankárnak láttatni, aki megpróbált a szigetország demokratizmusából, szellemiségéből és pénzügyi kultúrájából valamit Magyarországon is meghonosítani, majd néha álnaivnak tetsző rácsodálkozással döbben rá, hogy erőfeszítései rendre kudarcba fulladnak. Mi szükség van arra, hogy Járai megjegyezze, Orbán Viktor is „ott” végzett, így őt is „körüllengi” az igazi elit intézmények szellemisége? (Amúgy Orbán nem Oxfordban végzett, hanem a Soros Alapítvány ösztöndíjával 1989-1990-ben tanult ott.)
Az „útleíró” Járai úgy ír, mint egy XVIII. századi utazó, aki távoli kontinensekről, kultúrákról – esetünkben a londoni Cityről – számol be. Önmagában ez nem lenne baj, hiszen aki egyszerű és közérthető stílusban óhajt olvasni az angolszász pénzügyi kultúráról, annak hasznos lehet. Az ilyen olvasó viszont valószínűleg át fogja lapozni a CW Bank – az MNB volt bécsi leánybankja – körüli botrányok, vagy az MHB privatizációjának történetét. A gyanús ügyleteiről, giga veszteségeiről és elhúzódó végelszámolásáról elhíresült CW Bankról írva Járai alaposan ráhúzza a vizes lepedőt Surányi Györgye, az MNB akkori elnökére. A másik oldal idevágó emlékeit remélhetőleg majd Surányi emlékirataiban olvashatjuk el.
Járai Zsigmond: A pénz beszél. Harminc év a pénzügyek szolgálatában › 320 oldal › Heti Válasz Kiadó, 2007 › Ára: 3900 forint
Kalmártörténelem
Csalás áldozata lett egy kölni polgár, mert egy nem létező cég részvényeiből vásárolt 1477-ben. Egy firenzei rövidáru-kereskedő csekkel fizette ki a pöcegödör-tisztítást. XXII. János százötven fegyverest adott a pénzszállítmány mellé, amelyet a pápai hadsereg fenntartására küldött, ám így is kirabolták, lefegyverzett, kifosztott embereit csak váltságdíj ellenében engedték el. Csoda-e, ha az emberek inkább váltóval a zsebükben keltek útra?
Egy sokak számára eddig ismeretlen középkori Európa képe bontakozik ki Peter Spufford könyvének lapjain. Főszereplői azok a polgárok és kereskedők, akik legfeljebb statisztaszerepet játszanak a háborúkat, uralkodódinasztiákat felsorakoztató történelemkönyvekben. Fűszereket és élelmiszereket, selymet és gyapotot, műkincseket és nemesfémeket szállítanak országhatárokon át, vállalatok jönnek létre, és bankközi átutalással fizetnek egymásnak a kereskedők.
A cambridge-i egyetem európai történelem tanszékének professzora több mint harminc éven át gyűjtötte az adatokat könyvéhez. A Hatalom és haszon bemutatja a modern bank- és biztosítási rendszer, illetve vállalkozási formák elődeit, az uralkodói udvarok által igényelt luxustermékek és a hétköznapi fogyasztási cikkek forgalmát. Végigkalauzol a középkor legfontosabb kereskedővárosain és fogyasztási központjain. Megismerhetjük a 200 ezres lakosságú Párizs ellátási gondjait, a Szíriában, Bizáncban, Londonban, Bruges-ben letelepedett külföldi kereskedők életét, és megtudhatjuk, milyen szerepet játszott a Magyarországon bányászott arany a nemzetközi gazdaságban. A könyvet közel 300, korabeli műtárgyakat, épületeket, térképeket ábrázoló illusztráció színesíti, és az átfogó ismeretek mellett az apró érdekességek teszik élvezetes olvasmánnyá. Peter Spufford részletgazdag tanulmányát nem csak a szakmának írta. A történelmi érdeklődésű laikus olvasó is érdekes, olvasmányos és nem utolsósorban közérthető művel találkozik, ha kezébe veszi a könyvet.
Peter Spufford: Hatalom és haszon – Kereskedők a középkori Európában. › 432 oldal › Scolar Kiadó, 2007 › Ára: 6500 forint
