Megmászták Afganisztán legmagasabb hegycsúcsát afgán és külföldi hegymászók a közelmúltban. Az expedíció egyik résztvevője szerint a háború sújtotta ország egyes részei már készen állnak a turisták fogadására.
Az északnyugat-afganisztáni Vakhan átjáróban található, 7492 méter magas Noshak-csúcsra augusztus negyedikén jutott fel az expedíciós csapat – mondta Anthony Simms, egy New York-i központú természetvédő szervezet, a Wildlife Conservation Society (WCS) munkatársa. A háborús országban a béke egy szigetének számító, de nagyon szegény régiót már most is látogatják külföldi turisták, és valószínű, hogy újabb hegymászó csapatok is érkeznek majd a Noshak lankáira.
“A hegymászó expedíciók különösen nagy hatékonysággal pumpálnak pénzt a helyi gazdaságba, mert egy ilyen túra nem olcsó” – mutatott rá Simms. “Reméljük, hogy a mi expedíciónk nyomán több hegymászó érkezik majd a régióba, és így több pénz vándorol majd a helyiekhez” – tette hozzá. Az augusztusi expedícióban két ausztrál és két afgán hegymászó, valamint két afgán segítő vett részt. “Az egyik ok, amikért magunkkal vittük őket is, az volt, hogy kiképezzük őket, és a jövőben önállóan is tudjanak expedíciókat vezetni” – magyarázta a hegymászó.
Jelenleg évente körülbelül 200-250 turista érkezik az afgán-kínai határ közelében húzódó Vakhanba, amely az országban dúló háborúk miatt évtizedekig el volt zárva a külföldiek elől – mondta Simms, aki a WCS afganisztáni programjainak technikai tanácsadója. Vakhan mellett kezd újjáéledni a turizmus az afgán biztonsági erőknek elsőként átadott Bámiján régióban is, ahol az ország első nemzeti parkja található. A természeti szépségeken túl Bámijánban a turisták egyik célpontjai azoknak az 1500 éves, hatalmas Buddha-szobroknak a maradványai, amelyeket a tálibok tíz évvel ezelőtt felrobbantottak.