Nagyvilág

A brit zavargások halottjaira emlékeztek

Több ezer ember emlékezett Birminghamben a városban történt zavargások közben meghalt három emberre.

A város egyik parkjában nagyjából kétezer ember vonult fel, hogy megemlékezzenek arra a három pakisztáni férfira, akiket a múlt heti angliai zavargások alatt gázoltak el a városba, miközben boltokat védtek a fosztogatóktól. A felvonuláson egyben a társadalmi békéért és az emberiség egységéért tüntettek.

Közben a brit hatóságok vasárnap eljárást indított egy harmadik gyanúsított ellen is a három férfi halállával kapcsolatban. A 23 éves férfit hétfőn bíróság elé állítják három rendbeli gyilkosság gyanújával. Két másik gyanúsítottat, egy 26 évest és egy 17 évest már vasárnap bíróság elé állították.

A brit igazságyügy-minisztérium közlése szerint az országban eddig több mint 1200 ember ellen indítottak eljárást a múlt heti zavargásokkal kapcsolatban. Anglia modern kori történetében most először több bíróság vasárnap is tartott meghallgatást az esetek nagy száma miatt. Sokan kértek kegyelmet, mondván, hogy nem voltak tudatában tettük súlyának, de ezt kevesen kapták meg. Két bíró pedig teljes munkaidőben dolgozott vasárnap, és adta ki a rendőrségnek a házkutatási parancsokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik