Nagyvilág

Könnygázzal oszlatják a tüntetőket Tuniszban

A biztonsági erők könnygázt vetettek be hétfőn a tunéziai fővárosban, Tuniszban tüntetők ellen, akik azt követelték, hogy a kormányzó párt távozzon a hatalomból.

A rendőrség és a hadsereg vízágyúkkal, valamint levegőbe leadott lövésekkel igyekezett feloszlatni a tömeget, de több százan maradtak a francia nagykövetséghez közeli helyszínen, a Burgiba sugárúton.

A megmozdulás résztvevői azt skandálták, hogy “folytatódik a forradalom”, távozzon a kormányzó Alkotmányos Demokratikus Egyesülés (RDC) pártja.

Zin el-Abidin ben Ali elmenekült államfő családja másfél tonna arannyal távozott az országból – írta a Le Monde című párizsi napilap hétfőn a francia államelnökséghez közeli forrásokat idézve.

A lap beszámolója szerint a tunéziai központi bankban előbb az exelnök felesége, Lejla akarta az aranyrudakat megkapni, de kérését megtagadták. Később Zin el-Abidin ben Ali fordult a bankhoz, előbb neki is ellentmondtak, később azonban teljesítették követelését. A Le Monde szerint a másfél tonna arany értéke mintegy 45 millió euró.

A tunéziai központi bank ugyanakkor határozottan cáfolta a francia lap értesülését. Egy banki hivatalos forrás közölte, hogy a pénzintézet aranytartalékaihoz nem nyúltak az elmúlt napokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik