Nagyvilág

Cáfolják a jemeni elnök távozását a hatalomból

Pártja szerint Száleh azt tervezi, hogy napokon belül hazatér Szaud-Arábiából, ahol kórházban kezelik.

Ali Abdalláh Száleh jemeni elnök nem tér vissza hazájába közölte pénteken a francia hírügynökséggel egy neve elhallgatását kérő szaúdi vezető, egy jemeni kormánypárti tisztviselő szerint ugyanakkor az államfő a visszatérésre készül.

A jemeni elnök lakóhelyéről még nem született döntés –közölte a szaúdi vezető, sejtetve, hogy Száleh el is hagyhatja a vahhábita monarchiát. Az elnök egészségi állapotáról egymásnak ellentmondó értesülések keringenek. Jemeni vezetők szerint felgyógyulása után visszatér a hatalomba Szanaába.

Száleh kórházi ápolásra utazott a szaúdi fővárosba, miután június 3-án megsebesült az elnöki palota mecsetjét ért támadásban. Az országot 33 éve irányító politikus távozását január óta követelik a tüntetők.

Jasszer al-Jamani, a jemeni kormánypárt tisztviselője pénteken azt mondta: Száleh azt tervezi, napokon belül visszatér Jemenbe. Abdu al-Janadi, a tájékoztatási miniszter helyettese pedig arról számolt be, hogy az államfő egészségi állapota folyamatosan javul.

Ha Száleh Szaúd-Arábiában maradna, a tunéziai elnök után ő lenne a második arab vezető, aki a vahhábita királyságban talál menedéket. Zin el-Abidin ben Ali január 14-én menekült Szaúd-Arábiába a tüntetők elől. Száleh lenne az „arab tavasz” harmadik megbuktatott elnöke ben Ali és Hoszni Mubarak egyiptomi államfő után.

Több ezren tüntettek pénteken a jemeni főváros, Szanaa központjában követelve, hogy alakuljon átmeneti kormányzat. A résztvevők hangoztatták, hogy a nép kivívta a rendszer bukását, és egy átmenti kormányzat megalakítását követeli. A tömeg Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi uralkodó nevét skandálta, hogy tartsa maga mellett Szaúd-Arábiában Szálehet.

Hasonló megmozdulások voltak országszerte, többek között a fővárostól 270 kilométerre délnyugatra fekvő Taizzban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik