Nagyvilág

Lemondását ígéri a jemeni elnök

A jemeni elnök bejelentette, hogy "a következő napokban" lemond hivataláról, amit hónapok óta követel az ellenzék.

Abdalláh Ali Száleh szombaton az állami televízióban sugárzott beszédében hangsúlyozta: “Nem ragaszkodom a hatalomhoz, és a következő napokban lemondok róla, de nem azért, hogy átadjam azt az ellenzéknek.” Egyúttal felszólította híveit, hogy “tartsanak ki, és szálljanak szembe minden kihívással”.

Az arab országot 33 év óta irányító Száleh szerint “szabotázzsal ér fel” az ellenzéknek és a kormánypárt egyes képviselőinek az a terve, amely megállapodást irányoz elő a hatalom átadásáról.

Az államfő szeptember 23-án tért haza Szaúd-Arábiából, ahol a palotáját ért júniusi fegyveres támadásban szerzett súlyos sebesüléseit gyógykezelték. A jemeni lázadás kitörése óta Száleh három ízben is elutasította olyan hatalomátadási egyezmény aláírását, amely a Perzsa-öböl menti arab államok közvetítésével jött létre.

Abdulgáni al-Irijáni politikai elemző szerint Száleh ismét csak taktikázik. “Ez a legújabb húzása. Valójában nincs benne semmi új elem. Emlékszem arra a kijelentésére, miszerint kész bármely napon lemondani. Nem hiszem, hogy komolyan gondolja, amit mond” – vélte a Reuters által idézett jemeni politológus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik