Helyén maradhatott a cigányozással vádolt miskolci rendőrkapitány. Pásztor Albert még múlt hét pénteken azt mondta, hogy a Miskolcon elkövetett rablások-lopások elkövetői egytől egyik cigányok. Kijelentése után Draskovics Tibor rendészeti miniszter vizsgálatot követelt, Bencze József országos rendőrfőkapitány pedig átvezényelte – gyakorlatilag leváltotta – a miskolci főrendőrt.
Bencze József vasárnap elmondta, hogy a szombaton lezárt vizsgálat szerint Pásztor Albert jogsértést nem követett el, ezért az országos rendőrkapitány javasolta átvezénylésének megszüntetését. Ettől függetlenül Pásztor mellett több ezres tüntetést tartottak vasárnap, és sajátságos nagykoalíció jött létre a borsodi megyeszékhelyen, mert a sikeres rendőrkapitány mögött felsorakoztak a politikai pártok, oldaltól függetlenül.
Bencze József vasárnap elmondta, hogy a szombaton lezárt vizsgálat szerint Pásztor Albert jogsértést nem követett el, ezért az országos rendőrkapitány javasolta átvezénylésének megszüntetését. Ettől függetlenül Pásztor mellett több ezres tüntetést tartottak vasárnap, és sajátságos nagykoalíció jött létre a borsodi megyeszékhelyen, mert a sikeres rendőrkapitány mögött felsorakoztak a politikai pártok, oldaltól függetlenül.
Ajánlott videó
- 08:17 Új kedvenc a Camp Nouban, ötöt vágva gázolta el ellenfelét a Barca
- 08:08 Ruff Bálinthoz kerültek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok
- 07:54 Késes támadás New Yorkban: két embert megszúrt egy nő, majd lelőtték a rendőrök
- 07:47 Minisztériumi vizsgálat zajlik az Országos Onkológiai Intézetnél
- 07:31 „Életem legnagyobb meglepetése” – Dánia legnagyobb viking kincsét találta meg saját kertjében egy lakos
- 07:30 Magyarország és Horvátország újra tárgyalhat az INA-ról
- 07:30 Táncolj, Budapest Parádé! – mennyit tudsz a legendás felvonulásról?
- 07:07 A kormány átalakíthatja a szabályozó hatósági rendszert
- 07:04 Sugárhajtású drónokkal támadták Kijevet, legalább hárman meghaltak
- 06:48 Villámárvíz a Grand Canyonban: több mint 80 embert mentettek ki, de egy személyt még keresnek
- 06:45 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:42 Lázár bezárta, Vitézy újraindította: újra jár a vonat Tiszaújváros és Miskolc között
- 06:28 Harminc év után ítélet született Tupac Shakur meggyilkolásának ügyében
- 06:28 Véget ért Polt Péter rövid alkotmánybírósági pályafutása
- 07:00 Rettegésben tartják a medvék a hargitai hegyek lakót
- 20:39 Megnevezte a Tisza-frakció, hogy kiket jelölnek a Független Közmédia Testületbe és a Médiatanácsba
- 05:56 Árad a pénz Ferihegyen, de nem azokhoz, akikhez az Orbán-kormány ígérte
- 16:48 El a kezekkel Kele Jánostól!
- 06:28 Harminc év után ítélet született Tupac Shakur meggyilkolásának ügyében
- 05:10 Időjárás: hőhullámok követik egymást a folytatásban
- 03:38 Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező
- 19:51 Zárug Péter Farkas: Facebook-kormányzás-e a Tiszáé? – Forradalmi kormányok első 100 napja a jogalkotás és kormányhatározatok tükrében
- 19:24 „Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
- 17:09 Hét személy ellen folyik eljárás a húsvétkor a szerb határon húzódó gázvezeték közelében talált robbanóanyag ügyében
- 20:10 Bóna Szabolcs: Statisztikailag nem igazolható, hogy a JÉGER az aszály mértékének növekedéséhez vezetne
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
