A legfrissebb adatok szerint már legalább 212 halottja van az előző nap történt törökországi földrengésnek – közölte hétfőn kora reggel a török belügyminiszter. Az ország keleti részét sújtó, 7,2-es erősségű rengésben több mint ezer ember sérült meg – közölte a mentési munkálatokat felügyelő Idris Naim Sahin.
A török kormányfő közben arra figyelmeztetett, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet, mivel több nehezen megközelíthető faluba még nem jutottak el, és azt sem tudni, hogy a Van és Ercis városokban mennyi ember rekedt az összedőlt épületek romjai között.
Az egymilliós Vanban az egész este dolgozó mentőalakulatoknak még az áramszünet miatti sötétséggel is meg kellett küzdeniük. A beszámolók szerint zseblámpák és generátorokról működtetett reflektorok segítségével kutattak túlélők után a romok közt. A sérültek ellátását nehezíti, hogy a város kórháza is súlyosan megrongálódott a rengésben – közölte a CNN Türkkel a kórház egyik nővére, akinek elmondása szerint az áldozatokat a kertben kénytelenek ellátni.
A hadsereg közben bejelentette, hogy két zászlóaljnyi katonát küldenek a térségbe a mentés segítésére, és nehéz munkagépek is érkeztek a romok mozgatására. A városi stadionban pedig sátortábort létesítenek az otthonukat vesztett emberek számára.
Az eltűnt emberek számáról egyelőre nincsenek hivatalos adatok – közölte Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, egy Van városában tartott sajtótájékoztatón, nem sokkal éjfél előtt. A miniszterelnök mély aggodalmának adott hangot a térségben lévő falvakkal kapcsolatban, amelyekben szinte biztosan összedőlt az összes vályogból készül épület. A félreeső, nehezen megközelíthető kis településeket még nem tudták elérni a mentőalakulatok.
Törökország egyelőre képes önerőből megküzdeni a katasztrófával, és nem kér külföldi segítséget – közölte Edogan, aki megköszönte a felajánlásokat.