Bizalmi kérdés az euró
bevezetése, márpedig a magyar gazdaságpolitika hitelessége vészesen fogyatkozóban van. Hazánk eurózóna-csatlakozására egyebek mellett akkor kerülhet sor, ha a piacok tartósan elhiszik a kormánynak, hogy a végrehajtó hatalom alacsony inflációban és kamatlábakban, valamint egyensúlyi költségvetésben és féken tartott államadósságban érdekelt. Ha a konvergencia folyamata megbicsaklik, a közös valuta bevezetése is csúszik.
Minden jel arra mutat, hogy a tavaly 2008-ról 2010-re halasztott céldátumot sem tudja tartani a kormány. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a minap hosszan beszélt a „gyors”, azaz a 2010-es euró-bevezetés hátrányairól; az év végéig minden bizonnyal lebegteti, kormánya kitart-e 2010 mellett. Tegyük hozzá gyorsan: valószínűleg nem fog. A költségvetési trükkök lelepleződése után évi 1,0-1,5 százalékponttal kellene csökkenteni a büdzsé GDP-arányos hiányát ahhoz, hogy 2008-ra elérhető legyen a maastrichti 3 százalék. (Ez a feltétele a 2010-es bevezetésnek.) Ehhez pedig nincs meg a politikai akarat. A kormányfő dolgát könnyíti, hogy az ellenzék sem akar „sietni”. Orbán Viktor immár 2013-2016-os euró-bevezetésről beszél. Mondhatni, megvan tehát a hőn áhított egyetértés a politikai oldalak között – több mint kár, hogy éppen a gazdaság rovására.
A legfőbb baj nem is a céldátum esetleges eltolása – ki tudja, hány évvel -, hanem az ahhoz kapcsolódó érvelés. A kormányfő részéről súlyos tévedés az autópálya-építések és a modernizáció (sic!) szembeállítása az euró bevezetésével. A közös valuta meghonosítása ugyanis nem (csak) cél, hanem a prudens gazdaságpolitika egyik eszköze is. Az egyensúlyőrző politikára nem csupán az euró miatt van szükség, hanem azért is, mert a deficitek elszabadulása esetén az ország eladósodottsága és finanszírozhatóságának költsége alaposan megnő. A gazdaságpolitikának és a piacoknak egy nem túl távoli céldátumra van szükségük, ellenkező esetben megnő a forint elleni spekuláció veszélye.
Ez a legnagyobb kockázat. Az ütemes hiánycsökkentésnek lehet ugyan valamekkora növekedési áldozata, de ez a kockázat messze kisebb, mint a céldátum lebegtetése és/vagy kitolása a messzi jövőbe. Egy, a túlköltekezés miatt hiteltelen fiskális politika komolyabb forintgyengülést indíthat el, amiből inflációnövekedés, kamatemelés, adósságfelhalmozás, végső soron a növekedési ütem lassulása következhet. Jó lenne elkerülni e zsákutcát. Arról már nem is beszélve, hogy a devizahiteleket törlesztő tízezrek, akiket a politika most szintén a céldátum halasztásának előnyeiről akar meggyőzni, alaposan pórul járnának egy nagyobb árfolyamzuhanás esetén.
Azt persze hiába várjuk, hogy az unió mondja ki, Magyarországnak mikor kell csatlakoznia az euróövezethez. Sem az Európai Központi Bank, sem az Európai Bizottság ilyet nem fog tenni. Nekik ugyanis nem sürgős. Nekünk viszont nagyon is az lenne.
