Nagyvilág

Nyomozás a parlamentre könnygázt dobó képviselő ellen

Évekre is börtönbe kerülhet egy dél-koreai képviselő, miután könnygázgránátot robbantott az ülésteremben.

A meglepően heves vérmérsékletű dél-koreai képviselők már sok balhét megéltek a parlament folyosóin, irodáiban és üléstermében, amelyekben kalapácsok és egyszer egy láncfűrész is szerepet kapott. Arra azonban még nem volt példa, hogy egy képviselő könnygázba borítsa az üléstermet. Egészen eddig a hétig.

A Demokratikus Munkáspárt egyik képviselője kedden ugyanis a tömegoszlató fegyverrel próbálta megakadályozni egy szabadkereskedelmi egyezmény elfogadását. És egészen péntekig úgy nézett ki, hogy rosszalló szavakon kívül más, leginkább jogi következménye nem lesz a dolognak. A Korea Herald csütörtökön még arról írt, hogy nincsen meg a politikai akarat arra, hogy a parlamenti titkárság eljárást indítson a honatya ellen.

A dél-koreai legfelsőbb ügyészség pénteken azonban bejelentette, hogy civilszervezetek feljelentése után vizsgálatba kezdett a képviselő ellen – írta a dél-koreai lap. Kim Szung Dongot a parlament megsértése, közfeladat akadályozása valamint illegális fegyver birtoklása miatt jelentette fel több csoport. Ha bűnösnek találják, csak az első két vád miatt több mint hét évig tartó börtönbüntetést, valamint másfélmillió forintnak megfelelő összegű pénzbüntetést kaphat.

Bár Dél-Koreában is mentelmi törvények védik a képviselők parlamenten belüli cselekedeteit, a könnygáztámadás nem tartozik közéjük – jelentették ki az ügyészségen. Azt még nem lehet tudni, hogy Kim honnan szerezte az 1985-ben, rendőrségi használatra készített gránátot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik