Nagyvilág

Diákokkal csaptak össze a rendőrök Chilében

A demonstrálók azért vonultak az utcára, hogy az oktatásra fordított pénz növelését követeljék.

Rendőrök csaptak össze tüntetőkkel csütörtökön Santiago de Chile központjában, egy rendőr megsebesült, 13 embert őrizetbe vettek. A demonstrálók – főként diákok és tanárok – azért vonultak az utcára, hogy az oktatásra fordított pénz növelését követeljék.

A cél elérése érdekében már több tüntetés is volt az elmúlt két hónapban a chilei fővárosban, de a becslések szerint most tüntettek a legtöbben: a rendezők szerint 200 ezren, a hírközlő szervek szerint 100 ezren, a hatóságok azonban nem tettek említését a résztvevők becsült számáról.

A kezdetben békés tüntetés résztvevői később rendbontásba kezdtek, ezért a rendőrök könnygázt vetettek be ellenük – jelentette az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója. A tüntetők megpróbáltak kifosztani egy mobiltelefonokat árusító üzletet is.

A Pinochet-diktatúra évei alatt elhanyagolt chilei oktatási rendszer azóta is súlyos strukturális és anyagi problémákkal küzd, és gondot okoz, hogy hatalmas különbségek vannak a társadalmi, a vegyes és a magántulajdonban lévő intézmények színvonalában. A csütörtöki tüntetés résztvevői követelték, hogy a kormány ne csupán a nemzeti össztermék (GDP) 4,4 százalékát, hanem az UNESCO által is javasolt 7 százalékát fordítsa oktatásra, főként mivel a chilei gazdaság az utóbbi időben stabilan növekedésnek indult.

A gazdasági növekedés ellenére az ország jelenlegi vezetése rendkívül népszerűtlen: egy májusi felmérés eredményei szerint a 2010-ben elnöknek megválasztott Sebastian Pinera – aki az első jobboldali államfő 20 év óta – intézkedéseit a chileiek 56 százaléka nem támogatja, és csak 36 százalékuk ért velük egyet.

Pinera egyébként az oktatásra fordított állami pénzeket követelő tüntetésekkel kapcsolatban megállapította: demonstrálni természetesen szabad, de ettől még nem emelkedik a közoktatás színvonala.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik