Belföld

Mikor menjen iskolába a gyerek?

Óvoda (óvoda)
Óvoda (óvoda)

Az iskolaérettség elsősorban nem a születésnapok számán, hanem az iskolaérettség fizikai, pszichológiai és szociális szempontjain múlik. Íme, a legfontosabb pontok!

Mint lapunkban is többször is megírtuk, 2014-től a köznevelési törvény kötelezővé teszi hároméves kortól az óvodát. A helyhiány arra kényszeríti majd az óvodákat, hogy a hatéveseket automatikusan iskolába küldjék – ha érett rá, ha nem. Ha az iskolákat elárasztják az arra éretlen gyerekek, akkor a tanítók, iskolai osztályok munkája nehezedik vagy lehetetlenül el.

Különösen nagy probléma lehet ebből a hátrányos helyzetű településeken, ahol a leginkább szükségük van a gyerekeknek a minél korábbi óvodára, és ahol a legtöbb hatéves még nem iskolaérett. Ráadásul pont ezekben a régiókban van a legkevesebb óvodai férőhely.

Európa országaiban 5,5-7 éves kor között lépnek a gyerekek először iskolába. Fontos hangsúlyozni, hogy azt, hogy ezen intervallumon belül mikor, azt az óvodai és a nevelési tanácsadóbeli szakemberek segítségével a szülő felelőssége eldönteni. Az iskolaérettség ugyanis fizikai és pszichológiai tényezők együttese – írja a hazipatika.com. A lap összegyűjtötte, milyen paraméterek alapján mondhatjuk egy gyerekről, hogy iskolaérett-e vagy sem.

Az iskolaérettségi vizsgálatok kiterjednek a gyermek fizikai, idegrendszeri, szociális fejlettségére. A pszichológiai érettség lényeges eleme a tudásvágy megjelenése, az, hogy érdeklődéssel, várakozással tekintsen az iskola elé. Ebben a korban a gyerekek képesek uralkodni az érzelmeiken, bizonyos fokú akaratuk, feladat- és szabálytudatuk, monotónia-tűrésük van.

A kiegyensúlyozottan fejlődő hatéves gyermek képes 10-15 perces aktív figyelemre, akaratlagos figyelemkoncentrációra, emlékezőképessége képessé teszi szó-, szám- és mondatemlékek felidézésére. Bizonyos elvont fogalmakat kell tudnia, logikai műveleteket végeznie. Anyanyelvi, illetve matematikai tárgykörben az óvodában elsajátítandó ismeretanyagnak birtokában kell lennie. Fontos az is, hogy az iskolába lépő gyermek minél fejlettebb beszédkészséggel rendelkezzen, helyes hangképzéssel és értelmesen tudja kifejezni gondolatait, élményeit. Az iskolaérettségi vizsgálatokhoz mindezeken túl a megfelelő egészségi állapot, az ép érzékszervek vizsgálata is hozzátartozik.

Az iskolaérettség feltételeiről bővebben a hazipatika.com-on olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik