Belföld

Felakasztották Csányi Sándort

tüntetés a devizahitelek miatt (devizahitel, )
tüntetés a devizahitelek miatt (devizahitel, )

Persze nem igazából. Az OTP-vezérről mintázott bábút a devizahitelesek budapesti tüntetésén „végezték ki”.

Fekete kabátos idős nő pityereg a Blaha Lujza téren. Kezében szatyrok. Körülötte tüntetők különféle táblákkal, de róluk később. A 77 éves Istvánné is demonstrálni készül. Vezetéknevét kérésére nem áruljuk el. Két gyereke, négy unokája van, húsz éve özvegy. Mindkét gyereke felvett devizahitelt, de egyik sem tudja már fizetni. A kisebbik fia 40 éves, kölcsöne nem volt olyan sok, csak kétmillió, azt kifizette a család. Az idősebbikét viszont nem tudják. A törlesztő pedig egyre emelkedik, most már havi 150 ezer forint kellene rá. Annyijuk viszont nincs. „Azt mondta a fiam: anyám, én felakasztom magam!” – sírja el magát az idős asszony. Most már Istvánné is besegít a családnak: 77 évesen dolgozni jár, hogy be tudjon szállni a havi fizetnivalóba. Különben a bank elviszi a házat. „Milyen világban élünk? Miért csaptak be bennünket? Mik vagyunk mi ennek az államnak? Semmik?” – kérdezi Lászlóné. Én meg ezt: „Mit szeretne?”. „Hogy a kormány, az Áder János mellénk álljon. Hogy segítsenek rajtunk” – érkezik a válasz.

Istvánné családja csak egy azok közül a feldühödött devizahitel-károsultak közül, akik a Koppány-csoport megmozdulásán a bankok ellen tüntettek csütörtökön, Budapesten. Sajtómeghívójuk még több mint félezer járművet és Magyarország legnagyobb autós blokádját ígérte, a szakadó esőben már csak harmincegynéhány kocsi és nagyjából száz gyalogos vonult a bankok és végrehajtók irodáihoz, hogy tiltakozzon.


A képre kattintva galéria nyílik! – Fotó: Szabó Balázs

„Elég volt!” „Le a bankokkal!” „Elég az uzsorából!” Ehhez hasonló transzparensekkel állnak a tüntetők a Blahán. Vezérautójukon egy bitófa, azon a nyakánál felakasztva két bábu, az egyik Csányi Sándor OTP-vezért, a másik Császti Ferenc bírósági végrehajtót ábrázolja. Mikor utóbbi úr iránt érdeklődöm, hogy a sok végrehajtó közül miért pont őrá esett a választás, rövid válasz érkezik: „Mert az a legszemetebb!”

A tömegben sok a hungarista, jobboldali jelkép, a csoport azonban minden bajba került devizahiteles mellett szeretne kiállni. Legalábbis ezt állítják. Egyik, úgynevezett otthonvédőjük Tatár József, azt mondja, legfontosabb feladatuk a kilakoltatások azonnali leállítása. Március elsejétől ugyanis újraindulnak a kiköltöztetések, csak tavaly 600 ezer végrehajtásról tudnak. „Ez háromszorosa annak, ami 2008-ban volt, és csak fokozódik” – hangsúlyozza Tatár. Hozzáteszi, ők úgy látják, semmilyen törvényes védelme nincs a magyar adóstársadalomnak, általában a magyar társadalom kiszolgáltatott. Mivel szerintük törvényi úton nem tudnak eljutni addig, hogy ezek a kérdések megoldódjanak, addig csak a nyomásgyakorlást látják megoldásként. Ezért is vonultak az utcára.

A Koppány-csoport követelései:

1., Követeljük, az devizahitel-károsultak ingatlanjaira kijelölt árverések leállítását!

2., Követeljük, hogy időkorlát nélkül kerüljenek felfüggesztésre a kilakoltatások, követeljük a már kilakoltatott családok helyzetének azonnali rendezését!

3., Követeljük, hogy az állami szervek nyíltan vállalják fel a kiszolgáltatott helyzetben lévő hitelkárosultak érdekvédelmét a bankokkal szemben.

4., Követeljük, hogy törvénnyel szavatolt adósvédelem kerüljön beépítésre a jogrendünkbe, mivel a devizaadósok a fedezetek kényszer-értékesítése (árverések) és az azt követő kilakoltatások során teljességgel kitettek a bankok, a végrehajtók és a hatóságok túlkapásainak!

5., Követeljük, hogy a bankok szerződéskötési és elszámolási gyakorlatát ne csak kormányszervek, hanem intézményesített formában társadalmi szervezetek is ellenőrizhessék!

6., Követeljük, hogy a deviza tőke nyilvántartás során bekövetkezett banki csalásokat az illetékes szervek, erre szakosodott társadalmi szervezetekkel közösen tárják fel, és hozzák nyilvánosságra!

7., Teljes eltörlését kérjük a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendeletnek, ami a lakásmaffia érdekeit szolgálja.

8., Követeljük, hogy a Földhivatalok azonnali hatállyal függesszenek fel az 1997. évi CXLI. Törvény 47. §. (1) bekezdése alapján minden „Ingatlanra vonatkozó jogok bejegyzése iránti kérelem” eljárást.

9., Követeljük, hogy vizsgálják ki a pénzbehajtásra szakosodott kft.-k, adósságkezelők, követeléskezelők tevékenységét, működési engedélyüket függesszék fel a vizsgálat idejére!

10., Követeljük, hogy a forint árfolyamáért felelős intézmény, a Magyar Jegybank intézkedéseiben ne csak a bankok, hanem a magyar állampolgárok érdekeit is vegye figyelembe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik