Belföld

Folytatódik a Szabó-Deutsch háború

Az EP-képviselő nem érti, a PM képviselője miért nem szólalt meg, amikor "volt és jelenlegi, a keresztnevek és a látható elsődleges nemi jelleg alapján férfinek mondható párttársai" minősíthetetlen hangnemben támadták Hoffmann Rózsát és Némethné miniszter asszonyt.

Deutsch Tamás immár Drága (Szabó) Tímeának címezve, és „kiskegyednek” titulálva az ellenzéki politikust válaszolt Szabó Tímeának, aki – legnagyobb sajnálatára – „tényleg egy politikai kékharisnya a javából”. Szerinte a PM társelnöke „nem valamiféle rettenetes “hímsoviniszta” támadás áldozata.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Deutsch visszatérve a Timike megszólításhoz – ami Szabó szerint “prosztó” dolog – azt írja, hogy ő nem tett mást, csak a képviselőnő által “oly sokat védelmezett szólásszabadság keretében” véleményt mondott. “És ettől Önnél eljött a világvége. Hát, menten berosálok!” – írta a Fidesz EP-képviselője, aki szerint a “kékharisnya” kifejezés kapcsán hímsovinizmust kiálltani, finoman szólva is, tudatlansággal vegyes költői túlzás.

Az EP-képviselő utal arra is, hogy Szabó Tímea kettős mércével mér, hiszen “amikor volt és jelenlegi, a keresztnevek és a látható elsődleges nemi jelleg alapján férfinek mondható párttársai minősíthetetlen hangnemben valóban nőiségükben sertegették Hoffmann Rózsa államtitkár asszonyt vagy Némethné miniszter asszonyt, akkor hol maradt felhorgadó rosszallása a hímsovinizmust illetően? Tudom, maguk a “jó” oldalon állnak és a jó oldalon, ugye, mindent szabad. Hát tudja mit? Jó éjt! – búcsúzott Deutsch Tamás a Facebookon.

Deutsch Tamás közben tett egy oldalvágást felénk is, amiért az FN24 nem vette észre reagálását. Nekünk azt üzente, hogy ha üldözési mániája lenne, mint egyes PM-es kolléganőinek, akkor azt gondolná, nem lehet véletlen, hogy válasza elkerülte a figyelmünket. De nem PM-es, és nincs üldözési mániája, ezért azt gondolja, csak nem vettük észre a válaszát. Tényleg nem! Időközben ugyanis felülírta a Deutsch-Szabó pengeváltás folyamatos lekövetését az az információ, amely szerint akár Deutsch Tamás is lehet a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság új elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik